Macron szigorúbb szankciókat sürget Oroszország ellen

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy ha az ukrajnai háború megoldására irányuló tárgyalások kudarcot vallanak, akkor az Oroszország elleni szankcióknak erőteljesebbeknek kell lenniük, jelentette a BFMTV. „Ha ezt a folyamatot elutasítják, mindannyian egyetértünk abban, hogy szigorítanunk kell a szankciókat, és olyan álláspontot kell képviselnünk, amely további nyomást gyakorol az orosz oldalra” – mondta Macron az…

Részletek

Dróntámadás a szmolenszki atomerőmű ellen

A hatóságok közlése szerint a repülőgép típusú, dugattyús motorral működő drónt a létesítményhez közel sikerült elektronikai eszközökkel megállítani. Az FSZB által nyilvánosságra hozott fényképeken a gép motorja és több alkatrésze is látható. Az orosz védelmi minisztérium információi szerint a támadás meghiúsításával sikerült elhárítani egy terrorcselekményt az atomenergia-ipari objektum ellen. Magyar hírlap

Részletek

Dróntámadások orosz városok ellen

Több orosz várost, köztük Belgorodot és Rosztovot is dróntámadás ért csütörtökön, a támadásokban többen megsérültek és lakóépületekben is károk keletkeztek. A hatóságok szerint több tucat sebesültről érkezett jelentés, az érintett területeken evakuálásra is sor került. Helyi hatósági és sajtóbeszámolók szerint csütörtökön több hullámban értek dróncsapások oroszországi városokat. Belgorodban reggel a területi kormányzat épületét érte találat,…

Részletek

Trump vámháborút indított India ellen

A vámintézkedések augusztus végén lépnek életbe, és az indiai belpolitikában is vihart kavartak. Az ellenzék szerint Narendra Modi és kormánya gyengeséget mutat, és „behódolt Trumpnak”, ami erős túlzásnak tűnik egyelőre. A feszültséget tovább növelte, hogy Trump közben bejelentette: az Egyesült Államok olajipari együttműködést indít Pakisztánnal, vagyis beszáll India ősellenségének szénhidrogéniparába. E mögött akár az állhat,…

Részletek

A NATO-nak háborúba kellene vonulnia Oroszország ellen?

MH 2025. augusztus 1. péntek. 12:51 A NATO-nak fontolóra kellene vennie a kölcsönös segítségnyújtást előirányzó 5-ös paragrafus alkalmazását, merthogy Oroszország az áttörés előtt áll Ukrajnában, állapítja meg a Neue Zürcher Zeitung biztonságpolitikai szakírója, Georg Häsler, akit a Mandiner idéz. Georg Häsler, a svájci hadsereg ezredese sajnálatosnak nevezi, hogy az orosz fél lendületben van. Hozzáteszi: az…

Részletek

Georgia is Oroszország ellen?

Az előzményekhez tartozik, hogy 2024 végén Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök kijelentette, hogy az ország főbb nehézségei 2022-ben kezdődtek, miután elutasították a „második front” megnyitását Oroszország ellen. Állítása szerint az Egyesült Államok a helyi ellenzéken keresztül aktívan követelte ezt a lépést, de a grúz hatóságok nem voltak hajlandók részt venni a katonai konfliktusban Ukrajna oldalán. Kobakhidze…

Részletek

Sikkasztás miatt indult eljárás ukrán tisztviselők ellen

MH 2025. július 28. hétfő. 13:15 Lembergben két kerületi közigazgatási vezetőt azzal gyanúsítanak, hogy több mint 1,7 millió hrivnyát sikkasztottak el az orosz rakétatámadásban megrongálódott házak felújítására kiutalt költségvetési forrásokból – számolt be az rbc.ua hírportál a Legfőbb Ügyészség közlésére hivatkozva. A jelentés szerint a Lemberg Frankivszki Kerületi Adminisztrációjának megbízott vezetőjét és a Halicsi Kerületi…

Részletek

Újabb szankciók Oroszország és Kína ellen

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a 555/2025 számú elnöki rendeletet, amely hatályba lépteti az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) újabb szankciós döntését – közölte az RBK Ukrajina hírportál. A büntetőintézkedések célpontjai olyan jogi és természetes személyek, akik Ukrajna szerint közvetlenül vagy közvetve támogatják az orosz agressziót. Az intézkedés érinti Oroszország, Kína, Irán és az…

Részletek

Oroszország éjjel hatalmas támadást indított Ukrajna gázlétesítményei ellen

Ezt Szerhij Koreckij, a „Naftogaz Ukrajna” nemzeti részvénytársaság igazgatótanácsának elnöke közölte. Koreckij hangsúlyozta, hogy Oroszország rendszeresen támadja a gázkitermelési infrastruktúrát, annak ellenére, hogy ezek a létesítmények állítása szerint semmilyen katonai jelentőséggel nem bírnak – írja a Hromadske. „Ez kizárólag terrorcselekmény, amellyel az ellenség meg akarja félemlíteni az ukránokat és megtörni az akaratunkat. A terroristák célja…

Részletek

Így kezdődhet egy orosz támadás a NATO ellen

„Inkább valami olyasmi lehet, mint a 2014-es donbaszi forgatókönyv: minden a »szülőföldet védő« orosz ajkú kisebbség felkelésével kezdődik. Aztán megjelennek az úgynevezett „zöld emberkék, akik állítólag nem orosz katonák, hanem egyszerűen emberek, akik hirtelen megérkeztek, hogy megvédjék az orosz kisebbséget” – idézte Theo Franken ukrán Telegraphnak adott nyilatkozatát a mandiner. „Az orosz zászlóaljak nem mennek…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.