Éles feszültséget váltott ki az új uniós költségvetés

Információk szerint ezenfelül az Európai Békekeret, amely a katonai vonatkozású műveletek támogatására szolgál, is Ukrajnára fordítható, ennek keretösszege 31 milliárd euró. A javaslatcsomag szerint az Európai Versenyképességi Alap védelmi és világűrrel kapcsolatos keretére 131 milliárd eurót különítenek el, a jelenlegi elosztási arányok alapján ennek több mint 20 százaléka, mintegy 30 milliárd euró kerül Ukrajnához. A…

Részletek

Zaharova éles kritikával illette a Nyugatot

„Nem voltak szerződéses kötelezettségek. Ez kizárólag egy kezdeményezés az országunkkal vívott hibrid háború keretében, erről beszélünk. (…) A Nyugatnak nincs ellenőrzése az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás felett” – mondta. Zaharova szerint a nyugati országok jelenleg közömbösek a Kijevnek nyújtott katonai segítség következményeivel szemben, derül ki az orosz hírügynökségnek adott nyilatkozatából. Magyar hírlap

Részletek

Éles szóváltás lett Kamala Harris és Donald Trump vitájából

Harris és Trump rögtön a mélyvízben találták magukat: Jobban élnek-e az amerikaiak, mint négy éve, és ki mit akar tenni, hogy javuljon a gazdasági helyzet? – erről szólt az első kérdés, amire a demokrata alelnök felidézte, hogy középosztálybeli családba született, a kis- és középvállalkozásokat szeretné megerősíteni, mert ezek viszik a hátukon az országot. Támogatásokat, a…

Részletek

Éles szóváltás lett Kamala Harris és Donald Trump vitájából, amelyen Orbán Viktorról is szó esett

Harris és Trump rögtön a mélyvízben találták magukat: Jobban élnek-e az amerikaiak még négy éve, és ki mit tenni, hogy javuljon a gazdasági helyzet? – erről szólt az első kérdés, amire a demokrata alelnök felidézte, hogy középosztálybeli családba született, a kis- és középvállalkozásokat szeretné megerősíteni, mert ezek viszik a hátukon az országot. Támogatásokat, a „lehetőségek…

Részletek

Hónapok óta nem volt olyan éles a verseny Trump és Biden között, mint most

Hónapok óta nem volt ilyen szoros a verseny Joe Biden jelenlegi elnök és elődje, Donald Trump támogatottsága között. A közvélemény-kutatások összesített átlaga alapján ugyanis rendkívül szoros verseny várható majd az elnökválasztás fináléjában – írta meg a Portfolio. A héten több olyan felmérés is született, amelyek alapján a két aspiráns közti különbség csak hibahatáron (három százalék)…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.