Trump közölte, hogy miért Putyint hívta fel előbb

„Valaki azt mondta, hogy először Zelenszkijt kellett volna felhívnom. Nem hiszem” – közölte Trump. „Úgy értem, ki kell derítenünk, hogy Oroszország akar-e alkut kötni vagy sem. Tudom, hogy Zelenszkij alkut akar kötni. De most már tudom, hogy Oroszország is alkut akar kötni” – magyarázta. Putyin és Trump szerdán 90 perces telefonbeszélgetést folytatott. Az orosz és…

Részletek

Elon Musk: Hagyni kellene más országokat a saját dolgukkal foglalkozni

MH/MTI 2025. február 14. péntek. 0:17 Véleménye szerint Trump kormányzása alatt az Egyesült Államok „kevésbé érdekelt abban, hogy beavatkozzon más országok belügyeibe”. „Szerintem általában hagynunk kellene más országokat a saját dolgukkal foglalkozni” – fogalmazott Musk. „Az Egyesült Államokban tényleg a bürokrácia uralma van, szemben az emberek uralmával, a demokráciával” – mondta Musk, aki egy fekete…

Részletek

A meghívás és a találkozó két külön dolog

„A meghívás egy dolog, a kétoldalú találkozó pedig egy másik” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Donald Trump esetleges moszkvai látogatása kapcsán. Mint ismeretes a két vezető nemrég telefonon egyeztettett az orosz–ukrán háború lezárásáról, amely beszélgetés során Putyin meghívta Trumpot Moszkvába. Peszkov szavaiból kivéve azonban erre már csak a háború lezárása után kerülhet…

Részletek

Két intelligens ember beszélgetett

A politikus szerint két tisztelettudó, intelligens ember beszélgetett, ez pedig egy jelentőségteljes pillanat. Lavrov szerint „eddig is voltak olyan emberek a világban, akik megértették, hogy a politika erről szól. Folyamatosan keresni a kapcsolódási pontokat” azonban jól érezhetően ez eddig hiányzott az amerikai fél részéről. Magyar hírlap

Részletek

Rekordberuházás érkezik Magyarországra

MH/MTI 2025. február 13. csütörtök. 21:57Frissítve: 2025. február 13. 22:09 A tárcavezető arról számolt be a Diligent Corporation friss kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén, hogy az amerikai szoftverfejlesztő vállalat által meghirdetett projekt értéke 37 milliárd forint, amelyet az állam nyolcmilliárd forinttal támogat, így segítve elő 124 új, magas képzettséget igénylő munkahely létrejöttét. Beszédében kiemelte, hogy ez a…

Részletek

Trump szerint sem lesz Ukrajnából NATO-tagállam + VIDEÓ

Moszkva határozottan ellenzi Ukrajna NATO-csatlakozási törekvéseit, és ezt nevezi a Kijevvel fennálló konfliktus egyik fő okának. A Kreml a szövetség bővítését a nemzetbiztonságát fenyegető veszélynek tekinti, és ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnának semlegesnek kell maradnia bármilyen békemegállapodás részeként – írja az Oroszhírek. „Személy szerint nem tartom praktikusnak, hogy… Már régóta mondják, hogy Ukrajna nem léphet be…

Részletek

Magyarország magyarázatot vár + VIDEÓ

MH/MTI 2025. február 13. csütörtök. 9:30Frissítve: 2025. február 13. 9:36 Magyar Levente nemrég érkezett haza Kijevből, ahol magyarázatot kért az ukrán vezetéstől a Magyarországgal szembeni lejárató kampányról, amely a titkosszolgálatok szerint Ukrajna támogatásával zajlik. Magyar Levente közölte, kíváncsian várja az ukrán féltől a magyarázatot az akcióra, ezért úgy véli, nem sok ilyet kapni. Ha ez…

Részletek

Kiderült, hol lesz a Putyin–Trump-találkozó

MH/ MTI 2025. február 13. csütörtök. 8:23Frissítve: 2025. február 13. 8:27 Úgy fogalmazott, hogy a személyes találkozó „valamikor a közeljövőben” létrejöhet, és hozzátette: a szaúdi vezetéssel mind ő, mind az orosz elnök jó viszonyt ápol, ezért Szaúd-Arábia alkalmas helyszín lehet. Az elnök szerint az orosz–ukrán háborúban a „nem túl távoli jövőben” létrejöhet a tűzszünet. Arra…

Részletek

KIderült, miről beszélt Trump Putyinnal

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy valószínűnek tartja az ukrajnai tűzszünetet, de meghallgatta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint arról, hogy a helyzetet véglegesen meg kell oldani, írta a ria.ru. „Nem akarja, hogy véget érjen, majd hat hónap múlva újra kezdődjenek a harcok. Azért említettem a tűzszünetet, hogy az öldöklés megszűnjön. Azt hiszem, egy bizonyos ponton tűzszünetre…

Részletek

A német külügyminisztérium reagált Trump Putyinnal folytatott beszélgetésére

Fontos, hogy Oroszország is tárgyalóasztalhoz ül az ukrajnai konfliktus rendezéséről. Így reagált a német külügyminisztérium vezetője, Annalena Baerbock a Donald Trump amerikai elnök és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin múltkori telefonbeszélgetésére – számol be a Reuters. „Fontos, hogy Európa egységes legyen Ukrajnával kapcsolatban, készen kell állnia a tárgyalásokra. Az is nagyon fontos, hogy Oroszországot is bevonják…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.