A szentszéki államtitkár a háborúk befejezését reméli Donald Trumptól

MH/MTI 2024. november 7. csütörtök. 14:19Frissítve: 2024. november 7. 14:20 Pietro Parolin azt mondta, sok bölcsességet kívánnak az Egyesült Államok új elnökének, mivel „a Biblia szerint ez a kormányzók legfőbb erénye”. A szentszéki államtitkár úgy vélte, Donald Trumpnak azon kell dolgoznia, hogy egész nemzetének elnöke legyen, „tehát túl kell lépnie a megosztottságon, amely bekövetkezett, és…

Részletek

Kiderült, miért támogatta valójában Elon Musk Donald Trumpot

„Elon Musk úgy véli, hogy a szabályozás akadályozza az üzletét és az innovációt. A Trump-kormányzatra eszközként tekint, hogy minél több szabályozástól megszabaduljon, hogy azt csinálhasson, amit akar” – mondta a kiadványnak Musk SpaceX nevű cégének egy korábbi, magas rangú alkalmazottja. Az ügynökség szövetségi jelentésekre hivatkozva megjegyzi, a milliárdos legalább 119 millió dollárt adományozott Trump támogatására….

Részletek

Több mint szimpla áttörés Trump győzelme

Csaknem földcsuszamlásszerű Trump győzelme – hangoztatta az Origónak adott interjújában Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint ha valaki végignézi az adatsorokat, egyértelmű, hogy Trumpnak 312 elektora van az 538-ból (270 kell a biztos győzelemhez), tehát majdnem hatvan százalékon áll, és ezzel összhangban országos szavazatszámban is sokmilliós előnye lesz. Ha ehhez még hozzáteszem, hogy már…

Részletek

Zelenszkij: Nagyszerű telefonbeszélgetést folytattam Trumppal

MH/MTI 2024. november 7. csütörtök. 9:58Frissítve: 2024. november 7. 10:00 Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy telefonbeszélgetést folytatott Donald Trumppal, és gratulált neki az amerikai elnökválasztás megnyeréséhez. „Nagyszerű beszélgetést folytattam Donald Trump elnökkel, és gratuláltam neki történelmi, meggyőző fölényű győzelméhez” – idézte az ukrán elnököt az X-alkalmazásban közzétett bejegyzésére hivatkozva az Unian hírügynökség. Ezt az…

Részletek

Trump első döntése Oroszországot érinti

Az amerikai elnökválasztáson győzelmét bejelentő Donald Trump környezete azt tervezi, hogy befagyasztja az ukrajnai konfliktust, de folytatja a fegyverszállításokat, Kijevnek pedig cserébe meg kell ígérnie, hogy átmenetileg megtagadja a NATO-csatlakozást – idézte a Wall Street Journal (WSJ) című lap néhány forrását, számolt be róla a Ria.ru. A lap szerint ez a terv a konfliktus befagyasztását…

Részletek

Republikánus és demokrata politikai ellenfelei gratuláltak Donald Trumpnak

MH/ MTI 2024. november 7. csütörtök. 8:59 Barack Obama és felesége, Michelle Obama közleményében úgy fogalmazott, hogy nyilvánvalóan nem az az eredmény született, amit reméltek, de „demokráciában élni arról szól, hogy elismerjük: saját álláspontunk nem mindig győzedelmeskedik”. A demokrata politikus, aki 2009 és 2017 között töltötte be az amerikai elnöki tisztséget, valamint az egykori first…

Részletek

Nyilvános beszédben ismerte el választási vereségét Kamala Harris

MH/ MTI 2024. november 7. csütörtök. 8:38Frissítve: 2024. november 7. 8:51 Az alelnök a fővárosban működő, hagyományosan afroamerikai diákokat oktató Howard Egyetemen azt követően jelent meg a nyilvánosság előtt, hogy telefonon is beszélt ismét elnökké választott republikánus ellenfelével, Donald Trumppal. Kamala Harris kedden este az intézmény területén tartotta választási eredményváró rendezvényét, amelyen – az eredmények…

Részletek

„Meg fogjuk védeni köztársaságunk szívét – a szabadságot”

Arra számítok, hogy nemzetünk polgárai újra elkötelezik magukat egymás mellett, és az egyéni szabadság, a gazdasági jólét és a biztonság érdekében felülemelkednek az ideológiákon. Az amerikai energia, szakértelem és kezdeményezőkészség egyesíti majd legjobb elméinket, hogy nemzetünket örökké előrevigyük – áll a bejegyzésben. Objektum doboz Magyar hírlap

Részletek

A demokrácia diadala

Hatalmas győzelmet aratott Donald Trump az amerikai elnökválasztáson, és diadala legkevésbé sem személye miatt fontos, sokkal inkább azért, mert bebizonyította, hogy a falansztervilág legyőzhető, a hétköznapi tapasztalat nem tűnik el a virtuális világban. Ellenfelei ugyanis mindent elkövettek, és nem csupán azért, hogy elnök ne lehessen, hanem a fizikai megsemmisítése érdekében is, ami az ellene elkövetett…

Részletek

Az ENSZ főtitkára is gratulált Trumpnak

MH/MTI 2024. november 6. szerda. 22:37 A nemzetközi kapcsolatok lényeges pillérének nevezte szerdán az Egyesült Államok és az ENSZ közötti együttműködést António Guterres, a világszervezet főtitkára, amikor gratulált Donald Trump választási győzelméhez. „Gratulálok Donald J. Trump megválasztott elnöknek, és ismételten kijelentem: hiszek abban, hogy az Egyesült Államok és az ENSZ közötti együttműködés a nemzetközi kapcsolatok…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.