
Ukrajna az idei költségvetésének a kétharmadát biztonságra és védelemre költi, ha a háború folytatódik, Kijevnek további pénzügyi támogatásra lesz szüksége – jelentette ki Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter, számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál a Pénzügyminisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Marcsenko az Ukrán Donor Platform irányító bizottságának római ülésén arról számolt be, hogy 2025-ben a külső finanszírozási igények teljes fedezésére 39,3 milliárd dollárt várnak. Az év első felében már több mint 22 milliárd dollár érkezett be. „Mind a folyamatban lévő teljes körű háború, mind az aktív harcok esetleges befejeződésének forgatókönyve kapcsán Ukrajnának rendszeres és kiszámítható külső támogatásra van szüksége ahhoz, hogy fenntartsa azt a pénzügyi stabilitást, amelyet 2022 óta partnereivel együtt sikerült elérnie” – mondta.
A pénzügyminiszter arról is beszámolt, hogy az IMF programja szerint az aktív harcok befejezése esetén a szükséges nemzetközi támogatás összege 22 milliárd dollár lesz. Ugyanakkor Ukrajnának további erőforrásokra lesz szüksége védelmi potenciáljának megerősítéséhez. Ha a teljes körű háború 2026-ban is folytatódik, a költségvetési igények legalább a 2025-ös szinten maradnak.
„A biztonsági segítségnyújtás nemcsak hatékonyan fogja elrettenteni az agresszort Ukrajnában, hanem megbízható védelmet nyújt Európa számára Oroszország fenyegetésével szemben” – mutatott rá Szerhij Marcsenko, vette észre a karpatalja.info.