Putyin: Ukrajna miatt állnak a béketárgyalások

Putyin a nyugat-oroszországi Ladoga tavi Valaam szigeten Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel találkozva kijelentette: támogatja, hogy Moszkva tárgyaljon Kijevvel, de ennek kimeneteléhez nem kellene túl nagy várakozásokat fűzni.

„A békés megoldás eléréséhez alapos, de nem nyilvános tárgyalásokra van szükség, valamint nyugalomra és csendre hozzá” – mondta Putyin a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint.

„Ha az ukrán vezetés úgy gondolja, hogy ennek még nincs itt az ideje, hogy várni kell, akkor hajlandók vagyunk várni is” – tette hozzá. Putyin Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon minapi kijelentéseire reagált, aki szerint érdemi tárgyalásokra csak egy moszkvai hatalomváltás után kerülhet sor.

Zelenszkij pénteken viszont közölte azt is, hogy kész a tárgyalásokra. Röviddel Putyin kijelentése után az X közösségi portálon azt írta: „Ha vannak jelei a háború méltósággal történő lezárására és egy valóban tartós béke megteremtésére irányuló őszinte szándéknak, akkor Ukrajna ismételten megerősíti a készségét egy bármikor megtartandó vezetői szintű találkozóra.”

Moszkva és Kijev 2022 óta májusban kezdett először közvetlen tárgyalásokat.

A három egymást követő fordulón hadifoglyok és halottak cseréjéről állapodtak meg, de nem történt áttörés a harcok beszüntetése kérdésében.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.