LMA
2025. augusztus 25. hétfő. 12:19
Ausztria független és semleges marad a jövőben is – így biztosan kimarad a közös európai haderőből. Bécs persze nincs egyedül, lévén rajta kívül többen is ellenzik a gondolatot. A projekt ellen fölhozott legfőbb kifogás, hogy huszonegy EU-s állam a NATO-nak is része, így az érintettek eleve feleslegesnek gondolják egy párhuzamos – és ami sokkal lényegesebb: borítékolhatóan rendkívül drága – struktúra létrehozását.
Nagy általánosságban elmondható, az EU tagjai több okból sem repesnek az ötlettől, pláne, hogy ha megvalósul, akkor biztosan föl kell adniuk a nemzeti hadseregeik fölötti ellenőrzést. A lelkesek csoportja ugyanakkor egyenesen egy föderális EU aktív és potens elemeként képzeli el a szóban forgó ármádiát – ugyanakkor ez teljességgel elfogadhatatlan ötlet a szuverenisták szemében. Az sem segíti a boldog frigyet, hogy ahány tagország, annyi az önálló, gyakorta egymással szöges ellentétben álló prioritás.
Mint fentebb is utaltunk rá, a finanszírozás és felszerelés gigászi összegeket emésztene föl. Papíron persze minden megoldható, ám ha onnét nézzük, hogy számos NATO állam még a GDP arányos kötelező két százalékos ráfordítást sem éri el, akkor menten érthetővé válik a távolságtartás. Ha pedig azt is bevonjuk a képletbe, hogy egyesek már az USA által szorgalmazott öt százalékot súrolják, s e fölött kellene még a közös haderőre költeniük, rájöhetünk az egész projekt képtelenségére. Az pedig amolyan kellemetlen rátét, hogy az Egyesült Államok hol nyíltan, hol burkoltan, de inkább ellenzi mint bátorítja az EU önálló haderejének létrehozását, lévén az szerinte gyengítheti a NATO-t.
A terv legnagyobb szorgalmazója amúgy Emmanuel Macron, a többé nem megválasztható francia elnök. A saját hazájában és a nemzetközi porondon egyként hétről-hétre eljelentéktelenedő politikus szó szerint kétségbeesetten próbálja keresztülvinni terveit, szemmel láthatóan egyre fogyó sikerrel. Paradox módon amúgy éppen hazája az, ahol a fölmérések szerint rengetegen akár önként is csatlakoznának a haderőhöz, ha támadás érné az országot. Ezzel szemben például a németeknél, a szlovákoknál, a spanyoloknál és az olaszoknál e mutató tragikusan alacsony. Berlinben, Madridban és Rómában talán úgy vélik, majd ezt is elintézik a bevándorlók…
Az pedig amolyan intő jel lehet, hogy Litvánia, Svéd- és Lettország újra bevezették a kötelező katonai szolgálatot – kimondva-kimondatlanul egyrészt azért, mert nem tolongtak a tartalékosok az irodák ajtajai előtt, másrészt pedig ugye ott az orosz fenyegetés a láthatáron.
Visszakanyarodva az alaptémára, ha a számok felől közelítünk, akkor – első körben – durván háromszázezer közös katonára lenne szükség. Ugyanakkor már az sem világos, hogy e tétel miként állna össze? Lévén ha mindenki beleadja a közösbe amilye van, akkor mi marad a NATO-nak? A huszonhét EU államra levetítve ökölszabályként fejenként több mint tízezer fős kontingensek kiállítását kellene fölvállani – ami persze totális képtelenség. Hiszen (például) Szlovákia egymaga úgy tizenhatezer embert tart fegyverben – tehát nem várható, hogy szinte duplázzon, de az sem nagyon, hogy még két-háromezer embert hirtelen besorozzon. S hazánk költségvetése is belerokkanna abba, ha máról-holnapra még öt-hatezer polgárt kellene teljesen kiképeznie, beöltöztetnie és felfegyvereznie.
Mint anno a II. világháború végóráiban, maradnak tehát a polgárok, akiknek tömeges, több tízezer fős kontingenseit vizionálják egyes lelkes EU-s politikusok. E téren Varsó például olyan százezer embert mozgósítana – az persze más kérdés, hogy ők ténylegesen mennyit érnének a fronton, ha ne adj Isten oda kerülne a sor?
Népfölkelők a tankok ellen
A Volkssturm egy igen tarka német katonai alakulat volt a második világháború utolsó szakaszában. A szervezetet a nácik hozták létre, s minden 16 és 60 év közötti, a katonai szolgálatból bármi okból kimaradt férfi tagja lehetett. A formáció fő célja a Német Birodalom, s benne Európa jövőjének megvédése volt. Sokan úgy vélik, az EU haderő is nagyjából ezt a színvonalat képviselné, ha létrejönne.
