LMA
2025. május 27. kedd. 17:57
Kísérteties párhuzamok vonhatók a II. világháború németek számára végső fázisa és a jelenlegi ukrán fronthelyzet között. Kijev személyi tartalékai a végükhöz közelednek – pont olyformán, mint anno 1943–44-ben a Wehrmachté. Nagyon tömören fogalmazva: a szovjetnél még mindig jobb fegyvereket használó németek emberi kapacitásait lassan, de biztosan őrölték föl az immár támadásba átment erők.
Magyarán hiába jöttek le sorra a jobbnál jobb tankok és másféle (csoda)fegyverek a Ruhr-vidéki hadiüzemek futószalagjairól, ha azokat csak egyre kevesebb ember tudta kezelni – arról nem is szólva, hogy ekkorra a gyaloghadosztályok is inkább hasonlítottak ezredekre, mint totálisan föltöltött alakulatokra.
A baj mértékére talán elegendő pár adatot fölvillantani – mind a múltból, mind a jelenből. A német parancsnokságok a II. világháború végső fázisában már a szakácsokat, írnokokat és az épkézláb sebesülteket is kiküldték az első vonalba azért, hogy megpróbálják lefékezni az oroszokat. Azt, hogy mindez mekkora sikerrel járt, mindannyian tudjuk.
Az ukránok jelenleg a legújabb dróntechnikát bevetve (lásd még: német csodafegyver) próbálják fékezni az ellenséget. A dolog annyiban hatásos, hogy az előrenyomulásuk lassabb és óvatosabb lett, de megállítani nem tudták őket. A fronton közben egyre aggasztóbb a katonák hiánya. Nem ritka, hogy alig egy-másfél tucat egyenruhás jut némely frontkilométerre, amely mindennek titulálható, csak hasznosnak nem. Az pedig egyenesen tragikus, hogy az utánpótlásként küldött legénység kiképzési szintje egyre gyakrabban mutat elképesztő hiányosságokat, maga az emberanyag pedig eleve gyenge és tökéletesen motiválatlan.
Dermesztő, de itt is előhúzhatók a rideg, világháborús párhuzamok: az oroszok anno gyakorta egyesével iktatták ki az ellenséges német fészkeket olyformán, hogy szó szerint rommá és péppé lőtték azokat a bennük lévő személyzettel egyetemben. Hősnek lenni más egy fotelben, más egy stadion lelátóján – s megint más úgy, hogy tudjuk, a szomszéd lövészgödörben mindenki kínosan szenvedett ki, mert a túloldal nem sajnálta az aknát. Ad absurdum a II. világháborús szovjet ládákra rá is volt nyomtatva: Не экономьте! – azaz Ne takarékoskodj! – mármint a lőszerrel.
Ma pedig ennek lehet szemtanúja az, akinek akad elég vér a pucájában végignézni a témába vágó videókat.
S amolyan súlyos ráadásnak akad itt még valami: a német Wehrmachtban csak elvétve fordult elő dezertálás – míg a jelenlegi ukrán haderőről ez véletlenül sem mondható el. A hírszerzési információk alapján csak idén több mint hetvenezren hagyták ott az állásaikat. Ez rettenetesen nagy szám, több mint négy aktív hadosztály – arról nem is szólva, hogy az érintettek a legritkább esetben mentek el üres kézzel a lövészárkokból. Az előbbit amúgy (persze csak részben) maga Kijev sem titkolja, míg az utóbbiról egyszerűen nem „illik” beszélni.
Pedig ez a tény már önmagában is jelzi, mennyire félrecsúszott ott valami. Ugyanis ez a több tízezer, automata fegyverekkel és lőszerrel gazdagon ellátott és nem épp rózsás hangulatban lévő férfi erős gyúelegy már e pillanatban is – ha pedig egyszer eljön a béke, akkor még inkább játszóterévé válhat a felelőtlen helyi politikusoknak és a hozzájuk már most milliónyi szállal kötődő bűnözői köröknek.
