Az orosz és az amerikai álláspont egy kérdésben megegyezik

„Azt, hogy Ukrajna NATO-tagsága kizárt, Washingtonból különböző szinteken hallottuk. És ez természetesen elégedettséget okoz nekünk, és egybeesik a mi álláspontunkkal” – mondta a Kreml szóvivője. Korábban Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja, Keith Kellogg azt mondta, hogy Ukrajna nem lesz a NATO tagja, Kijev szövetségi tagságának kérdése nem kerül szóba. Magyar hírlap

Részletek

Mit lép Putyin a brit-francia „nukleáris megállapodásra”?

A héten Londonban tartott háromnapos csúcstalálkozójukon Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök úgy döntöttek, hogy számos közös védelmi kezdeményezés révén megszilárdítják vezető szerepüket, beleértve nukleáris erőik összehangolását az Európa elleni orosz nukleáris fenyegetések elrettentése, és szükség esetén azokra való reagálás érdekében – írja a The Telegraph. A Downing Street 10. szám alatti…

Részletek

Lavrov „СССР” pulóverben üzent

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már megérkezett, és egy szimbolikus ruhadarabban, egy „SZSZSZR” (СССР) feliratú pulóverben nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy Oroszország álláspontja egyértelmű a tárgyalások előtt. A turisztikai főszezon közepén tartott csúcstalálkozó komoly kihívás elé állította Anchorage városát. A megnövekedett kereslet miatt szinte lehetetlen szállodai szobát foglalni vagy autót bérelni. A TASS orosz hírügynökség beszámolója szerint a…

Részletek

Valóban Ukrajna állt a Donald Trump elleni gyilkossági kísérlet mögött?

„Ryan Wesley Routh megpróbálta megölni Donald Trumpot múlt ősszel, miközben az akkor még republikánus elnökjelölt golfozott” – ezt James Uthmeier floridai főügyész jelentette ki múlt héten, amikor bíróság elé állították Ryan Wesley Routh-t. A most kezdődött bírósági tárgyalás valószínűleg hosszú ideig fog tartani, mivel előreláthatólag a vádlott súlyos büntetéssel néz szembe. A másik ok, amiért…

Részletek

A nagyhatalmak körhintája

Arthur C. Clarke vitathatatlanul egy zseniális science fiction író volt. Abban a korban alkotott, amikor elég volt egy mostanra vékony füzetnek tekinthető, legfeljebb 150-200 oldalas művet telepakolni jó ötletekkel, logikus koncepciókkal, és sikeres szerzővé válhatott valaki. Még nem telepedett rá az irodalomra a mennyiség és a mindenáron való újítás és megújítás kényszere, a publish or…

Részletek

A fiatalok félnek kilépni az utcára

Ukrajna augusztus 24-én ünnepelte függetlenségi évfordulóját. Ennek ellenére a kényszersorozás tovább folyt az országban. Kényszersorozás a nemzeti függetlenségi napon A közösségi oldalakon megosztott videók tanulsága szerint a TCK munkatársai rendőri segítséggel gyűjtöttek be egy férfit az utcán. A mostani felvétel tovább növelheti a bizalmatlanságot azokban a fiatalokban, akik eddig is attól tartottak, hogy erőszakkal hurcolhatják…

Részletek

A németek már részesedést vásároltak Ukrajnában

Mint írták, ez a megállapodás opciót biztosít a Quantum Systems számára, hogy a következő 12 hónapban 25 százalékra növelje tulajdonrészét. Mindkét vállalat pilóta nélküli légijármű-rendszerekre és katonai robotikára szakosodott, amelyeket az Oroszországgal vívott háborúban használnak Ukrajnában. A Frontline többrotoros felderítő drónokat – úgynevezett „ukrán Maviceket” – és drónelhárító rendszereket gyárt, amelyekre nagy a kereslet az…

Részletek

Az éjszaka leple alatt csaptak le az oroszok

MH/ MTI 2025. március 19. szerda. 12:38Frissítve: 2025. március 19. 12:47 Március 18-án késő este az orosz hadsereg eltalált egy társasházat Szumi megyében, megölve egy 29 éves férfit és megsebesítve három másik embert – jelentette az Ukrajinszka pravda hírportál a megyei katonai közigazgatás, valamint az ukrán főügyészség közleményére hivatkozva. Egy másik kétszintes épület is megsemmisült…

Részletek

A jövőben akár el is lehetne tekinteni az erőszakos módszerektől a mozgósítás során

Smihal hangsúlyozta: a hatékony hadseregvezetés, a parancsnokokba vetett bizalom, valamint a katonák megfelelő ellátása és megbecsülése kulcsfontosságú. „A Védelmi Minisztérium feladata, hogy mindent megtegyen azért, hogy katonáink megfelelő felszerelést és támogatást kapjanak, a hadsereg működése pedig a katonák érdekeit szolgálja” – fogalmazott. Az elmúlt időszakban egyre több kritika érte az ukrán mozgósítás gyakorlatát, különösen az…

Részletek

A Wikipédia-oldal sem segített a lengyel ex-miniszterelnöknek bejutni az amerikai gyűlésre

A meggyőzés alkalmával a volt miniszerelnök egy „Wikipédia” oldalt nyitott, hogy igazolja személyazonosságát. „Mateusz Morawiecki volt miniszterelnököt videón kapták rajta, amint megpróbálta meggyőzni az amerikai Nemzeti Gárda katonáit, hogy engedjék be Donald Trump beiktatás előtti nagygyűlésére. A videó szerzője azt állítja, hogy Morawiecki megmutatott a katonáknak egy oldalt a Wikipédián, hogy bizonyítsa, ki ő, de…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.