Néhány hónap, és kitörhet a III. világháború

A jelenlegi amerikai kormány néhány hónapon belül kirobbanthat egy harmadik világháborút – ezt a véleményét Donald Trump, a Republikánus Párt amerikai elnökjelöltje fogalmazta meg egy kaliforniai kampánygyűlésen, amelyet az RSBN YouTube-csatorna közvetített, írta a ria.ru. „Valójában a következő három hónap miatt aggódom. Három és fél-négy hónap múlva világháborúba kerülünk azok miatt az emberek miatt, akik…

Részletek

Tüntetők a Fehér Háznál

A szabad Palesztináért tüntetők minden amerikai elnökjelölt ellen tiltakoznak, mert szerintük egyikük sem képviseli az ő érdekeiket. Máshol is akadnak problémák: amerikai beszámolók szerint Milwaukee-ban több mint 30 ezer levélszavazatot és korai voksot számolnak újra, miután a tisztviselők észrevették, hogy 13 szavazatszámláló gép nem volt megfelelően lezárva. Egyelőre nem feltételezik azt, hogy bármilyen manipuláció történt…

Részletek

Trumpnál jobban rettegnek Vance-től Európában

Február 14-én J. D. Vance amerikai alelnök a müncheni biztonsági konferencián beszélt, és bírálta az európai országokat. Azt mondta, hogy Európát a cenzúra fenyegeti, és felszólította a nyugati kormányokat, hogy vegyék figyelembe polgáraik véleményét, ahelyett, hogy „idomított állatokként” vagy a globális gazdaság fogaskerekeiként kezelnék őket. Szerinte az Európát fenyegető fő veszély nem Oroszország és Kína…

Részletek

Donald Trump elárulta, szerinte ki ölte meg John F. Kennedy-t

Donald Trump tovább szította a John F. Kennedy meggyilkolása körüli összeesküvés-elméleteket, miután elárulta, hogy szerinte ki adta le a halálos lövést – számol be a ladbible.com. A 78 éves amerikai elnök múlt hétfőn (március 17-én) újabb 80 000 oldalnyi, a hírhedt gyilkossággal kapcsolatos anyagot hozott nyilvánosságra, azt ígérve, hogy az információk „nagyon érdekesek” lesznek. Bár…

Részletek

Donald Trump: A magyarok büszkén harcolnak a nyugati civilizáció megmentéséért

MH/MTI 2024. április 26. péntek. 11:38Frissítve: 2024. április 26. 11:39 „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy most Magyarországon szólhatok oly sok hazafihoz, akik büszkén vívják harcukat a nyugati civilizáció megmentéséért folytatott küzdelem frontvonalában. Együtt küzdünk egy gigászi harcban, hogy felszabadítsuk nemzeteinket azon gonosz erők uralma alól, amelyek tönkre akarnak tenni minket. Mindennap azért harcolunk, hogy megőrizzünk kultúránkat,…

Részletek

Republikánus lesz a szenátusi többség a jövőben

MH/MTI 2024. november 6. szerda. 6:45 A republikánusok kerülnek többségbe az amerikai szenátusban, miután a kedden tartott részleges kongresszusi választáson két helyet is elnyertek a demokrata párttól – derül ki a szerda hajnalban nyilvánosságra hozott, magas feldolgozottságú választási részeredményekből. Nyugat-Virginia állam részéről Jim Justice kormányzó, Ohióban pedig Bernie Moreno üzletember veszi át a szenátori megbízatást…

Részletek

Dollárválságra figyelmeztet a német bankóriás

A Reuters által idézett csütörtöki, ügyfeleknek szóló jegyzetében George Saravelos, a német pénzügyi óriás globális devizakutatási vezetője úgy fogalmazott, hogy a tőkeáramlásban bekövetkező nagyobb változások destabilizálhatják a devizapiacokat. „Általános üzenetünk az, hogy fennáll a kockázata annak, hogy a tőkeáramlások allokációjában bekövetkező nagyobb elmozdulások átveszik a devizák fundamentumainak szerepét, és az FX [devizapiaci] mozgások rendezetlenné válnak”…

Részletek

Zelenszkij kivívta a francia politikusok ellenszenvét

„Talán megérdemelte? Egyesek számára Volodimir Zelenszkij egy új Churchill, mások számára egy korrupt bandita és kokainfüggő, aki egy „ukronáci” bandát vezet, akik készen állnak arra, hogy szétszakítsák saját országukat” – írja. Ahogy az újságíró megjegyzi, Zelenszkij kritikusai rámutatnak, hogy Ukrajna a NATO- hoz és az EU-hoz való közeledésével provokálta ki a konfliktust, és semmit sem…

Részletek

Az Oresnyik jelentené a NATO végét?

„A jó hír az, hogy az Oresnyik hagyományos képességei több nem nukleáris lehetőséget biztosítanak Oroszországnak, ami elméletileg csökkenti annak kockázatát, hogy a Kreml egy konfliktus korai szakaszában fontolóra venné a nukleáris fegyverek bevetését. A rossz hír az, hogy az Oresnyik nem nukleáris képességei azt jelentik, hogy Oroszországnak több lehetősége lesz arra, hogy a NATO műveleteit…

Részletek

Trump „rengeteg csalást, korrupciót és pazarlást” tapasztalt

MH/MTI 2025. február 8. szombat. 6:10 Donald Trump a fehér házi dolgozószóbájában kérdésekre válaszolva méltatta a kormányzati hatékonyság javításával megbízott Elon Musk munkáját. Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) tevékenységének felülvizsgálatáról az elnök úgy fogalmazott, hogy „minden sor, amit átnézek az eseményekkel és átutalásokkal kapcsolatban vagy korrupcióról szól, vagy nevetséges, és ugyanezt meg fogjuk…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.