Kínának még akár érdeke is fűződhet a háború elnyújtásához

– Január 20-a óta megjelentek hírek arról, hogy az új elnök befagyasztotta Ukrajna katonai támogatását, ami így nem igaz. Arról is, hogy nagyon komoly tárgyalások folynak, és úgy Volodimir Zelenszkij, mint Vlagyimir Putyin készen áll a békekötésre, de ez sem igaz. Valójában tehát úgy tűnik, hogy egyelőre nem változott semmi. – Nagyjából ez a helyzet,…

Részletek

Trump volt beosztottja új háborút garantál

Ha az amerikai elnök által vezetett béketárgyalások Oroszország tényleges győzelmével zárulnak, az egy új háború kezdetét garantálja, nem pedig egy tartós békét. Ezt írja a Financial Timesban megjelent cikkében a befolyásos amerikai republikánus Mike Pompeo, aki Donald Trump első elnöki ciklusa alatt külügyminiszterként szolgált. „Mivel én magam is Putyinnal szemben ültem külügyminiszterként, tudom, hogy csak…

Részletek

A titkosszolgálatnál vizsgálódnak a Trump-merénylet miatt

MH/ MTI 2024. július 17. szerda. 17:55 A belbiztonsági minisztérium szerdán kiadott közleménye szerint az eljárás célja, hogy áttekintse Donald Trump július 13-i kampányeseményének biztosítását és a titkosszolgálat erre vonatkozó eljárásrendjét. Joe Biden amerikai elnök korábban független vizsgálatot ígért a körülmények tisztázására. Kimberly Cheatle, a titkosszolgálat igazgatója kedden a CNN-nek adott interjúban elismerte, hogy az…

Részletek

Sokkoló videó a munkácsi Flex gyárat ért rakétatámadásról

A videó a becsapódás pillanatát is rögzíti, amely Munkácstól nyolc-tíz kilométerre is jól hallható volt, és még az ablakok beleremegtek a robbanás erejébe – írja az Origo cikke nyomán a Mandiner. Ahogy arról már lapunk is beszámolt, szerda éjjel rakétatámadás érte Munkácson található amerikai cég, a Flex gyárát, amelynek következtében huszonegyen megsérültek és jelentős a…

Részletek

Franciaország nem vár tovább, küldi a csapatokat

Egy francia katonai tisztviselő a Reutersnek azt mondta, hogy a gépeket már kedden, a drónincidens előtt Lengyelországba telepítették. Varsó szerint orosz drónok sértették meg a lengyel légteret, emiatt az ország a NATO 4. cikkelyének alkalmazását kérte. Moszkva szerdán tagadta, hogy szándékában állna lengyel célpontokat támadni. Az orosz védelmi minisztérium közölte: a drónok maximális hatótávolsága mindössze…

Részletek

A Trump elleni merénylet miatt változások lesznek

MH/MTI 2024. október 17. csütörtök. 19:19 A merénylet után létrehozott bizottság megállapította, hogy a kiemelt személyek védelmét ellátó Secret Service közvetlen hibája a rossz információáramlás volt, valamint az, hogy nem biztosította az épületet, amelynek tetejéről a merénylő, Thomas Matthew Crooks, leadhatta a lövéseket. A történtek részletes elemzése alapján a szakértők arra jutottak, hogy a szervezet…

Részletek

Donald Trump nem zárható ki az előválasztásokról

MH/MTI 2024. március 4. hétfő. 18:28 Az amerikai Legfelsőbb Bíróság hétfőn megállapította, hogy Donald Trump volt elnök nem zárható ki a coloradói előválasztásokról, nevének kihúzása a szavazócédulákról törvénybe ütközik. A szövetségi Legfelsőbb Bíróság mostani határozatával felülbírálta Colorado állam Legfelsőbb Bíróságának korábban hozott döntését. Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő szövetségi Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az amerikai…

Részletek

Az ukrán miniszterhelyettes bírálta a rendszert, el is vesztette a munkáját

Az ukrán kormány felmentette az ország első védelmi miniszterhelyettesét, Ivan Gavriljukot, a kabinet Verhovna Rada képviselője, Tarasz Melnyicsuk írta meg a Telegram csatornáján. Gavrilyuk 2024 májusa óta tölti be ezt a pozíciót. Elbocsátották: Gavriljuk Ivan Jurjevics Ukrajna védelmi miniszterének első helyettese posztjáról – írja a kiadvány. Gavriljukot 2020-ban engedték ki az ukrán fegyveres erőktől a…

Részletek

Kamala Harris először körözte le Trumpot Michiganben

MH/ MTI 2024. november 3. vasárnap. 13:16 Több mint 75 millió amerikai állampolgár szavazott előre a november 5-i amerikai elnökválasztáson – áll a Floridai Állami Egyetem szombat este ismertetett felmérésében. Számításai szerint 75 millió 93 ezer 872 amerikai állampolgár élt korai szavazati jogával. Közülük több mint 40 millió 700 ezren személyesen adták le voksukat a…

Részletek

Republikánus kritikát kapott Trump

McConnell, aki a szenátus védelmi előirányzatokkal foglalkozó albizottságának elnöke, a szenátusban elmondott beszédében kifogásolta, hogy a Pentagon egyik magas rangú tisztviselőjének felülvizsgálata „pazarlónak” minősítette többek között az Ukrajnai Biztonsági Segítségnyújtási Kezdeményezést (USAI). Kiemelte az iróniát, hogy egy republikánus adminisztráció egy olyan programot kritizál, amelyet egy republikánus kongresszus hozott létre 2015-ben, hogy ellensúlyozza Obama elnök „erőtlen”…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.