Fordulat: Az Egyesült Államok 30 napra felfüggeszti a Kanadára és Mexikóra vonatkozó új vámok életbe léptetését

MH/MTI 2025. február 4. kedd. 3:13 A kanadai kormányfő közösségi oldalán bejelentette, hogy Kanada intézkedések széles körét vezeti be Egyesült Államokkal közös határának megerősítésére, ide értve egy 1,3 milliárd dolláros programot, amelynek keretében új helikoptereket, technológiai eszközöket szereznek be, és megerősítik a határőrséget is. A határ kanadai oldalán csaknem 10 ezer fős személyzet dolgozik majd,…

Részletek

Trump teljesen átvette a végrehajtó hatalmat a kormányzatban

„Az egységes végrehajtó hatalom elmélete egy olyan doktrína, amelyet Ronald Reagan, korábbi amerikai elnök kormányának jogászcsapata dolgozott ki, és azt állítja, hogy az alkotmányt úgy kell értelmezni, hogy az megtiltja a kongresszusnak, hogy olyan törvényeket fogadjon el, amelyek korlátozzák az elnök abszolút ellenőrzését a végrehajtó hatalom felett” – jegyzi meg a cikk. A szerzők pontosítják,…

Részletek

Zaharova szerint az Európai Unióban senki sem akar meghalni Ukrajnáért

Az Európai Unió vezetői mozgósításra kényszerítik a kijevi hatóságokat, többek között arra, hogy 18 éves fiatalokat is a harctérre küldjenek – mondta Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. A diplomata szerint az ukrán vezetés függetlenségének hiánya a konfliktus egyik kiváltó oka. „Az Európai Unióban senki sem akar meghalni Ukrajnáért, ezért a kijevi rezsim kényszermozgósításra kényszerül,…

Részletek

Egyre élesebb az amerikai elnökválasztási kampány

A friss közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Harris kampánya lendületet kapott, miután a jelöltek összecsaptak a Philadelphiában rendezett elnökjelölti vitán. Minden felmérés azt mutatja, hogy a párharcból a demokrata alelnök került ki győztesen. Harris 2,8 pontos előnnyel vezet Trump előtt a FiveThirtyEight által összeállított országos közvélemény-kutatások legfrissebb átlaga szerint. Ebben viszont még benne vannak a szeptember…

Részletek

A Rada szerint Zelenszkij bosszút áll az ukránokon

„Telegram-csatornámon közvélemény-kutatást végeztem, amelyben megkérdeztem az embereket, hogy kit támogatnak jobban. Majdnem 100 százalék Trump mellett voksolt, Zelenszkij népszerűsége két százalék alatt van. Zelenszkij – bosszút áll az ukránokon azért, hogy már nem szeretik őt. Rettenetes bosszút áll – erőszakkal küldi őket meghalni a vesztes háború lövészárkaiba, és nem hajlandó befejezni azt, mert a háború…

Részletek

A németek nem számítanak a békére

Pistorius, John Healey brit és Rusztem Umarov ukrán védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatót a NATO székhelyén a Kijev katonai támogatását elősegítő Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) tanácskozását követően. A fórumot Németország és az Egyesült Királyság elnökölte. A német védelmi miniszter hangsúlyozta: a jelenlegi ukrajnai helyzet súlyos, Oroszország tovább folytatja támadásait, köztük civil lakóövezeteket is célba…

Részletek

Szijjártó: Magyarország nem köteles elviselni hazugságokat, még az Egyesült Államok elnökétől sem

MH/ MTI 2024. március 12. kedd. 17:15 A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt az albán kollégájával közös sajtótájékoztatóján megkérdezték Joe Biden amerikai elnök azon megjegyzéséről, miszerint Orbán Viktor kinyilvánította volna, hogy nem hisz a demokráciában. Erre reagálva leszögezte: „Ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni senkitől sem. Még akkor sem, ha az adott személy…

Részletek

A háborúk? A gazdaság? Kamala Harrisnek más a fontos

Harris azt mondta, hogy elnökként első számú prioritása az abortuszhoz való hozzáférés helyreállítása lenne, amelyet számos államban betiltottak vagy korlátoztak, mióta hatályon kívül helyezték azt a határozatot, amely alapjognak minősítette a beavatkozáshoz való hozzáférést. „Az első prioritásom az, hogy visszaállítsam ezeket a védelmeket, és hogy véget vessenek ennek a fájdalomnak, és véget vessenek ennek az…

Részletek

Elkeserítő kijelentés Ukrajnáról

„Meg kell érteni, hogy az ásványkincs-megállapodással az Egyesült Államok de jure teljes külső ipari protektorátust vezet be Ukrajnában. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok teljes külső ellenőrzést fog gyakorolni az összes ukrán ásványkincs kitermelése, az összes új fejlesztés, projekt és ezen termékek exportja felett” – mondta Kovitidi. Szerinte, miután az Egyesült Államok külső ipari…

Részletek

Jó pénzt hozott Kijevnek az OnlyFans modell

Mindössze három nap alatt összegyűjtötte a szükséges 25 ezer aláírást az ukrán elnöki hivatal honlapján az a petíció, amely a pornográfia dekriminalizálását kéri – írja a Hromadske. Ezek után az ügyet már Volodimir Zelenszkij elnöknek is mérlegelnie kell, pláne, hogy azt aktivisták és parlamenti képviselők is támogatták. A kezdeményezést egy bizonyos Szvitlana Dvornyikova OnlyFans-modell tette…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.