Carlson: Akár egy próbababa is lehetne amerikai elnök

A Fox News egykori műsorvezetője Donald Trump volt elnököt – aki most a Republikánus Párt hivatalos jelöltje a novemberi választásokra – úgy méltatta, mint aki rendelkezik az amerikai nép egyesítéséhez szükséges karakterrel. A hónap elején ellene elkövetett merénylet túlélése igazi nemzeti vezetővé tette Trumpot – véli Carlson. Csak azért, mert elnöknek nevezed magad, az önmagában…

Részletek

Egyre több kárpátaljai magyar név az ukrajnai sírokon

Az orosz–ukrán háború, amely 2022 februárjában Oroszország Ukrajna elleni inváziójával vette kezdetét, azóta is folyamatos emberi, társadalmi és történelmi veszteségeket okoz. Miközben a világ a frontvonalak alakulását és a geopolitikai következményeket figyeli, az ukrán temetők mára nemcsak az ukrán halottak nyughelyei, hanem a határokat átívelő nemzeti gyász, és a túlélők fájdalmának szimbóluma is. Az áldozatok…

Részletek

Trump szerint megvannak az eszközei Putyin befolyásolására

A jelentés szerint Trump elmondta, hogy Putyin ígéretes nyilatkozatot tett az Ukrajnával kötendő tűzszünet kapcsán. Ugyanakkor kijelentette, hogy szívesen találkozna Putyinnal a háború befejezése érdekében. Azt is mondta, hogy ha Oroszország nem egyezik bele a tűzszünetbe, az „nagyon kiábrándító pillanat lenne az egész világ számára”. „Tehát a végleges megállapodás sok részletét már megvitatták. Most meglátjuk,…

Részletek

A béke magját most kell elvetni

MH/ MTI 2025. augusztus 12. kedd. 12:08Frissítve: 2025. augusztus 12. 12:23 A kormányfő azt írta: mindössze négy nappal Trump és Putyin elnök történelmi csúcstalálkozója előtt az Európai Tanács megpróbált kiadni egy nyilatkozatot az összes uniós állam- és kormányfő nevében. Mielőtt az európai liberális-mainstream kórus újra rákezd a „Putyin bábja” nótára, szeretném megosztani, miért nem tudtam…

Részletek

Hat speciális jármű érkezik Ukrajnába francia finanszírozással

Ezek az eszközök az észt THeMIS platformra épülnek – írja az Oboronka, a Mezha Media technológiai projektje a Milrem Robotics sajtóközleményére hivatkozva, számol be a karpathir.com. A Milrem Robotics vezérigazgatója, Kuldar Väärsi kiemelte: „Büszkék vagyunk arra, hogy a CNIM Systèmes Industriels szerződése révén folytathatjuk Ukrajna támogatását. A THeMIS UGV-k már számos különböző műveletben bizonyították sokoldalúságukat…

Részletek

Macron: Trump visszatérése egy elektrosokk

A Financial Timesnak adott, pénteken – két nappal azután, hogy Trump telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – megjelent interjújában Macron arra sürgette az EU-t, hogy „erősítse meg” a védelmét, és élénkítse gazdaságát. Az uniónak el kell fogadnia a „stratégiai ébresztést”, nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, és csökkentenie kell az Egyesült Államoktól és Kínától…

Részletek

Több mint százan meghaltak egy segélyosztásnál Gázában

MH/MTI 2024. március 1. péntek. 6:31Frissítve: 2024. március 1. 6:56 A Gázai övezet egészségügyi hatóságai szerint 112 ember vesztette életét, 280-an pedig megsebesültek a támadásban, amellyel az izraeli erőket vádolják. Az al-Dzsazíra pánarab hírcsatorna korábbi csütörtöki közlése szerint 81-en haltak meg, a sebesültek száma pedig 700 fölött van. A csatorna kórházi forrásokra hivatkozva számolt be…

Részletek

Az ukránok szeretnék Magyarországot megfegyelmezni

Magyar Tibor 2025. szeptember 27. szombat. 20:17 Az ukránok részéről a Barátság kőolajvezeték ellen indított támadásoknak nem katonai célja van – mondta az M1 stúdiójában Horváth József. A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója kiemelte, amikor azt látjuk, hogy Oroszország területén mondjuk kőolajfinomítót, üzemanyagtároló egységeket érnek támadások annak mondhatjuk azt, hogy katonai céljai vannak, még ha közvetett úton…

Részletek

Megindultak külföldre az ukrán végzősök

A tárcavezető szerint nem általános jelenségről van szó, ugyanakkor napjainkban tapasztalható tendencia, hogy a 11. osztály elvégzése után az ukrán fiatalok külföldre vándorolnak. „Nem mondanám, hogy ez széles körben elterjedt, de van egy ilyen tendencia. Nincs szó tömeges elvándorlásról. Természetesen számos tervünk van arra vonatkozóan, hogyan lehetne ezt a negatív tendenciát mérsékelni, a fenyegetettséggel indokolt…

Részletek

„Globális eszkalációhoz vezet a Biden-kormányzat döntése”

„A Biden döntése által okozott eszkaláció sokkoló, és valóban nincs helye 2024-ben. Ezt úgy is értelmezhetnénk, hogy a régi kormányzat megpróbálja megnehezíteni az új [Donald Trump amerikai] elnök esetleges tárgyalásait. (…) Én olyan ember vagyok, aki a béke megteremtését és a tárgyalások megkezdését kívánja, mivel a jelenlegi helyzet valóban felelőtlen az egész világ számára” –…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.