Joe Biden visszatér Washingtonba, és szerdán nyilatkozatot tesz visszalépése körülményeiről

MH/MTI 2024. július 23. kedd. 23:06 Kedden Kamala Harris alelnök, a demokraták nem hivatalos új elnökjelöltje úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint Joe Biden jelenleg alkalmas az elnöki feladatai ellátására. A Fehér Ház szóvivője egy televíziós interjúban azt hangoztatta, hogy Joe Biden „készen áll az ország vezetésének folytatására”, és egyben visszautasította az elnök lemondására vonatkozó, a…

Részletek

Elindultak az oroszok

„Elindultak” – mondta az ügynökségnek a névtelen forrás. A következő tárgyalási fordulót június 2-án, hétfőn tartják Isztambulban. Ezen Oroszország átadja a jövőbeli békeszerződés tervezetének emlékeztetőjét, amely minden olyan pontot tartalmaz, amely a konfliktus alapvető okainak rendezéséhez szükséges. Az orosz delegáció összetétele megegyezik az előző fordulóval: a köztársasági elnök tanácsadója, Vlagyimir Medinszkij; az orosz külügyminisztérium helyettes…

Részletek

Oroszországban értékelték a fegyverszünet meghosszabbításának lehetőségét

„Minden attól függ, hogyan fog viselkedni az ukrán fél. Ha nem áll le a fegyverszünet idejére, az egy dolog, de ha mégis leáll a tűz, amihez az amerikaiak ragaszkodnak, az teljesen más – jegyezte meg a politikus. – Valakinek Ukrajnában érdeke a harcok folytatása” – nyilatkozta Szvetlana Zsurova, a Duma képviselője a Lenta.ru hírportálnak. Megjegyezte…

Részletek

Az orosz hadsereg elfoglalta Miroljubivka települést

MH/MTI 2025. május 13. kedd. 18:38 A hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni, a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1400 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca az Ukrajnában eltalált vagy megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel…

Részletek

Újabb szómenés, vagy gigászi károkozás készül?

Miközben Európában egyre kevesebb híve van annak, hogy békefenntartókat küldjenek Ukrajnába, most Párizsban arról beszélnek, egy francia–brit misszió indulhat hamarosan a háborúban álló országba – olvasható a Híradó.hu tudósításában. Mint az anyagból egyebek mellett kiderül, a két nemzet védelmi vezetői által kiválasztott csapat többnemzetiségű lesz és a katonai doktrína, a humán erőforrás és a kiképzés…

Részletek

Súlyos üzemzavar történt a dél-ukrajnai erőműben

A török Aydınlık napilap szerint Ukrajna elhallgatta egy atomerőművi üzemzavar tényét, amely a Dél-Ukrajnai Atomerőmű egyik reaktorában történt. Az újság az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) dokumentumaira hivatkozik, és állítja: a meghibásodás akár katasztrófához is vezethetett volna. A lap szerint az üzemzavar vagy közvetlenül a reaktorban, vagy az ahhoz kapcsolódó kritikus rendszerek egyikében következett be. A…

Részletek

Az Egyesült Államok a békemegállapodás részeként energiát és kikötőket kap Ukrajnától

A kijevi vezetés az USA-nak átadja az ellenőrzést Ukrajna energetikai infrastruktúrája és az ország stratégiai iparágai felett – közölte Telegram-csatornáján Olekszandr Dubinszkij, a Verhovna Rada parlamenti képviselője, aki hazaárulás gyanújával előzetes letartóztatásban van, számolt be róla a ria.ru. „Az ukrán küldöttség összetétele jelzi, hogy mit kap az USA a békeszerződés értelmében Ukrajna vagyonának felosztása során:…

Részletek

Zelenszkijjel szembejött a valóság, de az „eurotálibok” még nem adták fel

Nagy Áron 2025. március 5. szerda. 18:18Frissítve: 2025. március 5. 18:26 – Volodimir Zelenszkij a kezdeti makacskodás után, és miután vasárnap összeállt mögötte a Kier Starmer és Emmanuel Macron vezette „hajlandók koalíciója”, kedden mégis meghajolt Donald Trump előtt. Egy olyan levelet írt az amerikai elnöknek, amelyben szinte bármire hajlandónak mutatkozott. Mi történt? Rájött, hogy európai…

Részletek

Diáktársai csendes, kedves fiúnak ismerték a merénylőt

A húszéves Matthew Crooks szombaton egy háztetőről félautomata AR–15-ös puskával három lövést adott le Donald Trumpra, aki könnyebben megsebesült, a rendezvény egy résztvevője viszont meghalt, ketten pedig életveszélyes állapotban kerültek kórházba. A merénylőt a titkosszolgálat mesterlövésze a helyszínen agyonlőtte. Egy helyi újság szerint Crooks a pennsylvaniai Bethel Parkban lakott, körülbelül hetven kilométerre a merénylet helyszínétől,…

Részletek

Donald Trump elárulta, szerinte ki ölte meg John F. Kennedyt

Donald Trump tovább szította a John F. Kennedy meggyilkolása körüli összeesküvés-elméleteket, miután elárulta, hogy szerinte ki adta le a halálos lövést – számol be a ladbible.com. A 78 éves amerikai elnök múlt hétfőn (március 17-én) újabb 80 000 oldalnyi, a hírhedt gyilkossággal kapcsolatos anyagot hozott nyilvánosságra, azt ígérve, hogy az információk „nagyon érdekesek” lesznek. Bár…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.