Trump: Zelenszkijnek nem lett volna szabad engednie a háború kitörését

MH/MTI 2024. október 17. csütörtök. 23:04 Donald Trump megismételte, hogy ha ő lett volna az elnök, a háború soha nem tört volna ki, és ismét azt hangoztatta, hogy ha november 5-én elnökké választják, még azt megelőzően lezárja a konfliktust, mielőtt január 20-án leteszi hivatali esküjét. Ehhez hitelességre van szükség – mondta és megjegyezte, hogy jó…

Részletek

Trump szerint ez a világ legveszélyesebb és legrosszabb városa

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi hálózaton közzétett bejegyzésében Chicagót a világ legrosszabb és legveszélyesebb városának nevezte. A Fehér Ház vezetője felhívta a figyelmet a múlt hétvége statisztikáira, amikor 54 lőtt sebet regisztráltak a városban. Ezek közül nyolc halálos kimenetelű volt, ami megerősíti a kritikus biztonsági helyzetet. „Chicago a világ legrosszabb és legveszélyesebb…

Részletek

Kiakadtak a demokraták Joe Bidenre

Több demokrata képviselő is szidta csütörtökön Joe Biden elnököt, amiért kongresszusi jóváhagyás nélkül indított légicsapásokat jemeni húszi célpontok ellen. Állításuk szerint az akció alkotmányellenes – írja a New York Post, számol be a mandiner.hu. „Az elnöknek a kongresszus elé kell járulnia, mielőtt csapást indítana a jemeni húszik ellen, és belekeveredik egy újabb közel-keleti konfliktusba. Ez…

Részletek

Miért sokkolta Zelenszkijt Putyin és Trump beszélgetése?

„Olvastam a Financial Timesban, hogy Trump tájékoztatta az európai vezetőket a hívásról, és hogy megdöbbentek. (…) Zelenszkij is dühös volt, mert nem kapta meg az Egyesült Államoktól a várt támogatást. Nem kapott tőlük szankciókat Oroszország ellen” – mondta. Az elemző szerint az európaiak, Zelenszkijhez hasonlóan elégedetlenek Putyin és a Fehér Ház vezetőjének beszélgetésével, mert az…

Részletek

Szerdán folytatódnak az orosz-ukrán tárgyalások

Az ukrán államfő hétfő este Umerovra hivatkozva jelentette be, hogy a következő tárgyalási fordulót szerdára tervezik. „Ma megvitattam Rusztem Umerovval a hadifogolycsere előkészületeit és az újabb találkozót az orosz féllel Törökországban. Umerov arról tájékoztatott, hogy a találkozót szerdára tervezik. További részletek holnap következnek” – tette hozzá Zelenszkij elnök. Az előző két tárgyalási fordulót Umerov vezette…

Részletek

A britek Európától várják a csodát

„Európának tervet kell készítenie Oroszország megfékezésére, miután az ukrajnai konfliktus véget ér” – fogalmazott Keir Starmer brit miniszterelnök a The New York Timesnak adott interjújában. Szavai szerint Európának vezető szerepet kell játszania abban, hogy Ukrajnának „erős biztonsági garanciákat” nyújtson. „Nem bízom Putyinban, ezért bizonyos fokú óvatossággal kezelek mindent, amit mond. Tudjuk, mi történik, ha nem…

Részletek

Ezért fontos Trumpnak Grönland

Lehet, hogy rengeteg erőforrás van ott, de vajon egy ilyen hatalmas területért – amelyet több tízezer ember lakik – megéri-e kockáztatni egy esetleges globális konfliktust? Trump érdeklődése Grönland iránt nem új keletű, ugyanis először 2019 augusztusában tett hivatalosan javaslatot arra, hogy megvásárolja a területet Dániától. Az akkori amerikai elnök ötletét azonnal és határozottan elutasították –…

Részletek

Őrültség az európai kontingens Ukrajnába küldése

Az Európa számára rendelkezésre álló erőket elégtelennek nevezte; még a kezdeményezést támogató országok egyesített erői sem lennének elegendőek a békefenntartók teljes körű bevetéséhez. Az elemző megjegyezte, hogy a Kijev számára egy európai kontingens jelenlétén alapuló biztonsági garanciákról szóló megbeszélések a békés rendezés megakadályozására irányuló kísérletet jelentenek abban a reményben, hogy Oroszország gyengíti pozícióját. Lieven arra…

Részletek

NATO-szóvivő: a szövetség komolyan veszi a litván légtér megsértéséhez hasonló incidenseket

MH/ MTI 2025. augusztus 6. szerda. 22:08 A NATO nagyon komolyan veszi a litván légtér orosz katonai drónokkal történő megsértéséhez hasonló incidenseket, közölte Allison Hart, a katonai szövetség szóvivője arra reagálva, hogy a litván kormány két minisztere a NATO „azonnali” légvédelmi segítségét kérte kedden, miután kiderült, hogy a múlt héten a területén talált orosz drón…

Részletek

Józan ész vagy nyílt szakítás? – Magyar út az új világrendben

Az elmúlt másfél évtized során egymást érték azok a globális válságok – a pénzügyi rendszer megrendülése, a tömeges migrációs hullámok, a világjárvány, valamint az ukrajnai és közel-keleti háborúk –, amelyek Szijjártó Péter szerint alapjaiban változtatták meg a nemzetközi rendet. A külügyminiszter értelmezésében ezek nem pusztán átmeneti megrázkódtatások, hanem egy új világrend kialakulásához vezettek, amelyben a…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.