Zelenszkij szerint Putyin tengelyt épít a Nyugat ellen

MH/ MTI 2025. június 20. péntek. 8:49 „Oroszország most éppen Irán nukleáris programját próbálja megmenteni – ezt nem lehet másképp értelmezni, ha figyelembe vesszük a nyilvános jeleket és a nem nyilvános tevékenységeket” – mondta Zelenszkij a szokásos napi videoüzenetében. Hozzátette, hogy amikor Oroszország valamelyik partnere nyomás alá kerül, Moszkva mindig közbelép, ezért meg kell akadályozni,…

Részletek

Ukrajna összeomolhat az isztambuli tárgyalások után

„A kormány akár össze is omolhat a kapitulációs tárgyalások következtében. A hadsereg megosztottságát kockáztatja: egyes csoportok tovább harcolnának Oroszország ellen, mások megadnák magukat, míg lennének olyan katonák is, akik az együttműködést keresnék Oroszországgal” – olvasható a cikkben. A szerző ugyanakkor úgy véli, hogy Ukrajna kormányozhatatlanná válhat, és „frontok sokasága” harcolhat majd egymással. „Az ország akár…

Részletek

Szijjártó Péter: soha ilyen közel nem volt a béke esélye, mégis soha nem látott eszkalációs kockázattal nézünk szembe

MH/MTI 2024. december 5. csütörtök. 7:58 A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kijelölt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, Mike Waltz-cal folytatott egyezetését követően leszögezte, hogy hazánk számára jó hír lenne a képviselő kinevezése erre a tisztségre, ugyanis ő nemcsak a külügyi és a védelmi bizottság, hanem a magyar baráti tagozat tagja is a kongresszusban. Kifejtette, hogy…

Részletek

Dresszkód

2024. december 20. péntek. 15:1 Teljesen új frizurával jelent meg a minap Donald Trump, az Egyesült Államok régi-új elnöke, aki egyébként az év embere lett Amerikában. Jellegzetessé vált hosszú szőke hajkorona helyett az oldalt felnyírt, sportosabb frizurát választotta. Megjelenése nagy tetszést váltott ki floridai hívei körében, bár természetesen akadtak, akik ruházatára tettek megjegyzést. Elvégre hogyan…

Részletek

Állami látogatásra Londonba érkezett az amerikai elnök

MH/MTI 2025. szeptember 17. szerda. 6:19 A Londontól északkeletre fekvő Stansted repülőtérről Trump és felesége helikopterrel repült tovább az Egyesült Államok londoni nagykövetének rezidenciájára, ahol az éjszakát töltik. III. Károly király hivatalos meghívólevelét Keir Starmer brit miniszterelnök februárban nyújtotta át Washingtonban Trumpnak. A látogatás időpontját a Buckingham-palota július közepén jelentette be. Az amerikai elnöki házaspár…

Részletek

Újabb fogolycserét jelentett be az ukrán elnök

MH/ MTI 2025. június 14. szombat. 16:55 „Folytatjuk a honfitársaink kihozatalát az orosz fogságból. Ez a negyedik csere egy hét alatt” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi portálokon. A Volodimir Zelenszkij által a Telegramon közzétett fényképeken különböző korú, többnyire kopaszra borotvált, terepruhás és ukrán zászlóba burkolózott férfiak láthatók. Az orosz védelmi minisztérium a…

Részletek

Az Európai Beruházási Bank újabb pénzügyi támogatást nyújt Kijevnek a vízellátás és csatornarendszer helyreállítására

Mivel Kijev gazdasági helyzete továbbra is rendkívül nehéz, az Európai Beruházási Bank újabb pénzügyi támogatást nyújt a város számára. A friss forrásokat a vízellátás és csatornarendszer helyreállítására használják, és a közeljövőben újabb hasonló támogatás érkezhet a kritikus infrastruktúrák felújítására. Mivel saját pénze semmit nem ér, és a kassza is kong az ürességtől, így az Európai…

Részletek

Mobil toborzóközpontokat rendszeresíthet Ukrajnában a hadsereg

Az rbc.ua szerint Veniszlavszkij hangsúlyozta, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint minden feltétel adott a mobil TCK-k rendszeresítéséhez. Szerinte a törvény nem kötelezi a TCK-t arra, hogy csak stacionárius épületekben helyezkedjen el. „A szabályozási és jogi, törvényhozási támogatás szempontjából nem látok semmilyen problémát. Mivel a törvény nem írja elő, hogy a TCK-nak egyértelműen meghatározott helyeken kell…

Részletek

Reményt keltő tények az alaszkai csúcstalálkozóról

Legutóbb a 1994-es washingtoni csúcstalálkozón került közel egymáshoz az újonnan megválasztott Bill Clinton és Borisz Jelzin. A hidegháború véget ért, de a NATO keleti bővítése miatt feszültség árnyékolta be az orosz-amerikai kapcsolatokat. Ennek ellenére Clinton végrehajtotta a George Bush által megtárgyalt Strategic Arms Reduction Treaty (START-II-szerződés) szerződést. Bill Clinton Jelzint barátjának nevezte. Jelzin így válaszolt:…

Részletek

Brüsszeli döntés, európai veszteség

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető panelbeszélgetésen vett részt az MCC Feszten, ahol először is a frissen létrejött amerikai-európai vámmegegyezésről beszélt, hangsúlyozva, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egy héten belül Kína és az Egyesült Államok is „feltörölte a padlót”. Aláhúzta, hogy ez a megállapodás fantasztikus az amerikai fél számára,…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.