A spanyol kormány gratulált Donald Trump győzelméhez

MH/ MTI 2024. november 6. szerda. 16:12 „Kétoldalú stratégiai kapcsolatainkon és erős transzatlanti együttműködésen fogunk dolgozni” – fogalmazott az X-en közzétett rövid üzenetében Pedro Sánchez miniszterelnök. „Az Egyesült Államok természetes szövetségese Európának. Az elmúlt évtizedekben és az utóbbi években bizonyítottuk, hogy együtt képesek vagyunk szembenézni mindannyiunk számára nagyon nehéz válságokkal” – mondta José Luis Albares…

Részletek

Nógrádi György: Realitás, hogy Orbán Viktoréké lesz majd a legnagyobb jobboldali pártcsalád az EU-ban

Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő a Hír TV Napindító című hétfői műsorában a francia választásról, az Orbán Viktor és szövetségesei által látrehozott EP-frakció esélyeiről és az amerikai választásról is beszélt. A biztonságpolitikai szakértő kérdésre válaszolva a műsorban például rámutatott: „az Európai választók 25 százaléka szavazott a Néppárttól jobbra lévő erőkre.” Mint kifejtette: már Salvini is támogatja…

Részletek

Súlyos veszteség érte az ukrán hadsereget

Oroszország rakétatámadást indított a zsitomiri régióban található Ozernoje ukrán katonai repülőtér ellen – jelentette a Tsargrad. A megtorló támadás következtében F-16-os és MiG-29-es repülőgépek, valamint rakétaalkatrészek sérültek meg. Az orosz védelmi minisztérium nem kommentálta az értesüléseket. Megjegyzendő, hogy a támadás idején külföldi szakemberek, köztük német állampolgárok is tartózkodtak a katonai létesítményben, akik részt vettek a…

Részletek

    New York Times: Az EU nem tudja, mit kezdjen Trumppal, ha visszatér

    Az európai tisztviselők nem tudják, hogyan viszonyuljanak Donald Trumphoz abban az esetben, ha visszatér a hatalomba. Ez első sorban az uniós szervek vezetőire és a nagyobb tagállamokra igaz. Ezzel szemben a kis országok megpróbálják majd megnyerni a régi-új elnök kegyeit – fejtette ki a New York Times. „Az európai tisztviselőknek nagyrészt nincsenek ötleteik arra, hogyan…

    Részletek

    Nawrocki rendre utasította Zelenszkijt

    Karol Nawrocki lengyel elnök azt mondta, nem tetszik neki, ahogyan ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij kommentálta az orosz drónok Lengyelország feletti lelövését – írja a Pravda. Zelenszkij szerint Lengyelország nincs háborúban, és nem áll készen tömeges dróntámadásokra. „De még ha összehasonlítjuk is: 810 (megtámadta Ukrajnát. – A szerk.), és több mint 700-at lőttünk le, és nekik,…

    Részletek

    Putyin: teljes képtelenség, hogy Oroszország megtámadja a NATO-t

    MH/MTI 2023. december 17. vasárnap. 12:49 „Ez teljes képtelenség. Úgy gondolom, hogy ezt Biden elnök is érti, ez csak egy szófordulat, hogy igazolja az orosz viszonyban folytatott elhibázott politikáját” –jelentette ki Putyin a Rosszija 1 csatorna Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában. „Oroszországnak nincs erre semmi oka, nem érdeke – sem geopolitikai érdeke, sem gazdasági, politikai…

    Részletek

    Itt az ukrán titkos lista, amely megváltoztathatja a háborút

    MH 2025. július 7. hétfő. 13:28 A légvédelem terén Ukrajna négy új Iris-T típusú tűzegységet szeretne, valamint 1500 irányított rakétát az Iris-T SLM közepes hatótávolságú rendszerhez és 500 rakétát az Iris-T SLS rövid hatótávolságú rendszerhez. Emellett 200 ezer darab 40 mm-es légvédelmi lőszert kérnek az orosz drónok elleni védekezéshez, írja a Bild. Kiszivárgott az ukrán…

    Részletek

    Mi vár Ukrajnára?

    További 11% válaszolt nemlegesen erre a kérdésre. Ukrajnában a jövőre tervezni hajlandóak aránya közel 6%-kal csökkent 2022-höz képest. Ugyanakkor ez a szám magasabb, mint a háború előtti időkben – 2020-ban 70% volt. Megjegyzendő, hogy a legkevésbé a 18 és 29 év közötti fiatalok hajlandóak Ukrajnában maradni – 71%. Ezzel szemben a 60 év felettiek körében…

    Részletek

    Tajvan tárgyalásokra készül az Egyesült Államokkal

    MH/MTI 2025. április 10. csütörtök. 18:52 A tajpeji kormány sajtótájékoztatóján Michelle Lee szóvivő idézte a kormányfőt, aki szerint a tajvani vezetés „meg fogja ragadni az időt és a lehetőséget, hogy közvetlen és hatékony tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államokkal”, annak érdekében, hogy biztosítsa a sziget és vállalkozásai érdekeit. Donald Trump amerikai elnök korábban „kölcsönös vámokat” vetett…

    Részletek

    Grönland választ

    Donald Trump elnök március 5-én az amerikai kongresszus előtt azt mondta, hogy „így vagy úgy” Amerika megszerezné az ellenőrzést Grönland felett, mivel szerinte szükségük van a szigetre az USA biztonsága érdekében. Ez a fajta kijelentés 2025 eleje óta változatlan. Ezt az egyre növekvő amerikai nyomást szem előtt tartva szavaznak a grönlandiak arról a 31 képviselőről,…

    Részletek
    Translate »
    Amerikai elnökválasztás 2024
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.