Trump a lehető leghamarabb találkozni akar Putyinnal

A sajtónak nyilatkozva Rubio elmondta: „Végső soron az egyetlen dolog, ami feloldhatja ezt a patthelyzetet, az egész ukrajnai háborút, az egy közvetlen megbeszélés Trump és Putyin között. Már nyíltan kifejezte a vágyát és bizalmát, hogy ennek meg kell történnie. És reméljük, hogy ez hamarosan megoldódik.” Arra a kérdésre, hogy terveznek-e vezetői találkozót, az amerikai külügyminiszter…

Részletek

Duzzadt láb, zúzódott kéz – Trump egészségi állapotáról beszélt a Fehér Ház + VIDEÓ

A hivatalos tájékoztatás szerint a lábduzzanatot egy gyakori vénás keringési rendellenesség okozza, míg a kézen látható zúzódások a gyakori kézfogás következményei. Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője egy sajtótájékoztatón Trump kezelőorvosának levelét olvasta fel, amely szerint egyik tünet sem ad okot aggodalomra. A lábduzzanat hátterében egy „gyakori”, jóindulatú vénás elváltozás áll, míg a kézen megfigyelhető…

Részletek

Moszkva szerint Ukrajna ismét megsértette a tűzszüneti megállapodást

Vlagyimir Putyin orosz elnök a hónap elején amerikai kollégájával, Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetését követően állapodott meg az ukrán energetikai infrastruktúrára mért csapások 30 napos leállításáról, és ezt a megállapodást Kijev később megerősítette – írja az Oroszhírek. Moszkva azonban szinte azonnal a tűzszünet megsértésével vádolta Ukrajnát, és a következő napokban több hasonló jogsértés történt. Az orosz…

Részletek

Az éjszakai légicsapás nincs hatással a Barátság kőolajvezetékre

MH/MTI 2025. szeptember 7. vasárnap. 12:39 Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az előző éjszakai légicsapás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem…

Részletek

Kijev hamarosan megkezdi a „18 évesek frontra küldését”, ezzel az „ukrán mint faj véget ér”

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti szorosabb kapcsolatok nyugati ellenzői készek feláldozni Ukrajnát, hogy megakadályozzák Moszkva és Washington közötti kapcsolatok helyreállítását – idézte Scott Ritter, volt amerikai hírszerző tisztet, az ENSZ volt fegyverzetellenőrét az oroszhirek.hu. „Az Egyesült Államokban és Európában hatalmas ellenállás van annak érdekében, hogy megakadályozzák Donald Trump [amerikai elnök] jobb kapcsolatainak kialakítását…

Részletek

BBC: Az ukrán katonák tűzszüneti parancsot kaptak

Egy magas rangú ukrán katonatiszt arról számolt be a BBC-nek, hogy az egysége és más egységek is parancsot kaptak arra, hogy szüntessék be a tüzelést az orosz állások irányába, percekkel azután, hogy Vlagyimir Putyin bejelentette a húsvéti tűzszünet kezdetét. A tiszt elmondása szerint az alakulatok utasítást kaptak arra is, hogy fényképes és videós bizonyítékokat gyűjtsenek…

Részletek

Ferenc pápa Donald Trump bölcsességéért imádkozik

MH/MTI 2025. január 20. hétfő. 17:16 Az egyházfő azt írta: imádkozni fog azért, hogy Isten „bölcsességet, erőt és támogatást” adjon Trumpnak az elnöki hivatal betöltése alatt. „Kívánom, hogy az elnöksége alatt az amerikai nép felvirágozzon, és mindig egy igazságosabb társadalom építésére törekedjen, ahol nincs helye a gyűlöletnek, a diszkriminációnak vagy a kirekesztésnek” – írta a…

Részletek

Thomas Bach bízik Trumpban

MH/MTI 2025. március 7. péntek. 19:59 A három év múlva sorra kerülő olimpia megrendezését 2017-ben ítélték oda Los Angelesnek, amikor szintén Trump volt az Egyesült Államok elnöke, és abban az évben fogadta is a NOB elnököt a Fehér Házban. Trump azzal az előző havi döntésével, amelyben megtiltotta, hogy transznemű sportolók induljanak női versenyeken az Egyesült…

Részletek

Taktikát váltottak az oroszok, erre kell figyelnie Ukrajnának

A Foreign Policy elemzése szerint Moszkva úgy gondolja, hogy végtelen kimerítéssel megnyerheti a háborút. A harctéren már nem a tankegységek a legfontosabbak, mint a háború legelején, hanem a drónok – írja a Mandiner. Szeptember 7-én Oroszország elindította a legnagyobb légitámadását az Ukrajna elleni háborúban: egyetlen éjszaka alatt 860 Shahed drón és rakéta indult útnak. A…

Részletek

Japán felszólította Washingtont

MH/MTI 2025. április 3. csütörtök. 10:11 „Rendkívül sajnálatos, hogy az amerikai kormány bejelentette a vámok kivetéséről szóló döntését annak ellenére, hogy különböző szinteken közvetítettük aggodalmunkat, és kértük (az Egyesült Államokat), hogy ne hozzon egyoldalú intézkedéseket” – fogalmazott a kormányszóvivő. „Komolyan aggódunk amiatt, hogy a vámintézkedés összhangban van-e a WTO szabályaival és a japán-amerikai kereskedelmi megállapodással”…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.