Az európai vezetők abban érdekeltek, hogy a háború minél tovább tartson

A külgazdasági és külügyminiszter szerint mára egy teljesen más nemzetközi politikai környezetben vagyunk, mint fél évvel ezelőtt. A tárcavezető azt is megosztotta, milyenek most a magyar-amerikai kapcsolatok, betölthető-e a Ferenc pápa halálával keletkezett űr, de az is szóba került, hogy milyen érzés volt egy Gripen-szimulátorban ülni, és vajon idén felülmúlja-e az egyes évek utazásai során…

Részletek

Donald Trump: Olyasmit fogunk tenni, amelyre már régóta senki sem volt képes

Nagy napnak nevezte a szuperkeddet Donald Trump, miután értékelte a március 5-i előválasztási eredményeket. Joe Biden is megszólalt, de ő inkább a Demokrata Párton belüli kritikusainak üzent: olvassák inkább a The New York Timest – ajánlotta nekik. A floridai Palm Beachen található Mar-a-Lagóban Donald Trump köszönetet mondott a szavazatokért, majd úgy fogalmazott: „Nem véletlenül hívják…

Részletek

Palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe a Trump-toronynál

MH/ MTI 2025. március 13. csütörtök. 23:28 Tüntetők törtek be a New York-i Trump-torony előcsarnokába csütörtökön, hogy tiltakozzanak Mahmoud Khalilnak, a Columbia Egyetem hallgatójának letartóztatása ellen, akit az amerikai kormányzat kiutasított az országból palesztinbarát aktivistaként kifejtett tevékenységéért. A hatóságok közölték, hogy több tucat tüntetőt őrizetbe vettek. Khalilt bevándorlási őrizetben tartják fogva Louisianában, miután szombaton New…

Részletek

Trump után Kamala Harris lehet Elon Musk következő kiszemeltje

Elon Musk, az X közösségi oldal tulajdonosa meghívta Kamala Harris elnökjelöltet, hogy interjút adjon neki a platformon, miután Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje is vendége volt – számolt be róla a Magyar Nemzet. Miután nagy volt az érdeklődés Elon Musk amerikai technológiai milliárdos Donald Trumppal készített interjúja iránt, Kamala Harris elnökjelölttel…

Részletek

Egyetértés Ukrajnáról, feszültség a kereskedelemben

MH/MTI 2025. március 31. hétfő. 9:45 A londoni kormányfői hivatal beszámolója szerint Starmer és Trump telefonos megbeszélést tartott, amelynek egyik fő témája a brit-amerikai gazdasági megállapodásról szakértői szinten folyó kétoldalú tárgyalássorozat volt. A két vezető produktívnak nevezte ezeket a tárgyalásokat, és megállapodott abban, hogy a héten „jelentős ütemben” folytatják az egyeztetéseket. Donald Trump áprilistól 25…

Részletek

Ekkor döntenek Ukrajna jövőjéről

MH 2025. február 27. csütörtök. 16:08 Az elnök megerősítette, hogy pénteken az Egyesült Államokban aláírja Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel az amerikai–ukrán gazdasági megállapodást. Az amerikai elnök szerdán kabinetjének első ülésén erősítette meg az ukrán elnök látogatását, és a tervezett megállapodással kapcsolatban közölte, hogy annak révén térül vissza az Egyesült Államok által Ukrajnának nyújtott korábbi támogatás….

Részletek

A jövő Orbán Viktor és Donald Trump békepárti szövetségéé

MH/MTI 2025. február 17. hétfő. 15:11Frissítve: 2025. február 17. 15:30 A háborúpártiak a vesztesekhez, a múlthoz tartoznak, a jövő Orbán Viktor és Donald Trump békepárti szövetségéé – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán hétfőn. Menczer Tamás a videóban arról beszélt, hogy szerinte a „háborúpárti brüsszeli bürokraták” és a „háborúpárti politikusok” is pánikba estek…

Részletek

Az egyik luxusmárka visszatér Oroszországba

Hat új védjegyet jegyeztetett be Oroszországban a francia Louis Vuitton cég – írja a SHOT PROVERKA Telegram csatorna. Meghatározzák, hogy ezekkel a nevekkel a márka parfümvizet, ékszereket, órákat, kozmetikumokat és cipőápoló termékeket árulhat Oroszországban – számos termék ára eléri az egymillió rubelt. A divatbutik még tavaly októberben nyújtott be kérelmet a Rospatenthez, miközben információkat rejtegetett…

Részletek

Ukrajna a NATO tagja lesz, annak ellenére, hogy Trump ezt nem akarja

Trump a hét elején nekiment az ukrán vezetőnek, mondván, hogy „a NATO tagja akar lenni. Nos, ő soha nem lett volna NATO-tag. Ezt ő is megérti”. A csernyihivi terület közösségi vezetőivel tartott találkozón azonban Zelenszkij világossá tette, hogy még nem mondott le arról a régi ambíciójáról, hogy csatlakozzon az Egyesült Államok vezette szövetséghez. „Tudják, hogy…

Részletek

Rettegett globális hálózatot épít Trump

Európától Ázsián át Latin-Amerikáig tart Donald Trump baráti hálózata – írja friss cikkében a Die Welt. A lapban megjegyzik, borítékolható, hogy az új rendszer kialakításának következményei jelentősek lesznek – de különösen Ukrajna esetében várható végre komoly változás. Ugyanakkor a lap azt is megjegyzi, Trump nem számít-számíthat mindenhol nyitott ajtókra. Mivel Európában Orbán Viktor a legközelebbi…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.