Zelenszkij felfedte az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalási előkészületek részleteit

A jelentés szerint az elnök elmondta: „A tárgyalási folyamatot illetően csapatunk jelenleg Katar – Szaúd-Arábia – Törökország – Egyesült Arab Emírségek – Svájc – USA vonalon dolgozik. Vagyis Amerika mellett a globális Dél is ott van.” Hangsúlyozta, hogy ez a heti feladata Rusztem Umerovnak, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkárának és Andrij Jermaknak, az…

Részletek

Fenyegetések Amerikában

Az amerikai Maine, Georgia és Észak-Karolina államok tisztviselői azt mondták, hogy az elnökválasztás kezdetén fenyegetések, köztük bombariadók is voltak az államuk iskoláiban és szavazóhelyiségeiben, de egyiket sem erősítették meg – jelentette a The New York Times tisztviselőkre és a rendőrségre hivatkozva. Korábban a CNN arról számolt be, hogy Brad Raffensperger, az amerikai Georgia állam államtitkára…

Részletek

„Globális eszkalációhoz vezet a Biden-kormányzat döntése”

„A Biden döntése által okozott eszkaláció sokkoló, és valóban nincs helye 2024-ben. Ezt úgy is értelmezhetnénk, hogy a régi kormányzat megpróbálja megnehezíteni az új [Donald Trump amerikai] elnök esetleges tárgyalásait. (…) Én olyan ember vagyok, aki a béke megteremtését és a tárgyalások megkezdését kívánja, mivel a jelenlegi helyzet valóban felelőtlen az egész világ számára” –…

Részletek

Putyin-Trump találkozó jön, eldől Ukrajna sorsa

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szeptember 5-én közölte, hogy a közeljövőben ismét találkozhat egymással Vlagyimir Putyin és Donald Trump. Mint mondta, a két ország között folyamatosak a munkakapcsolatok, és ha szükséges, a csúcstalálkozót „nagyon gyorsan” is meg lehet szervezni. Peszkov hozzátette: Moszkva és Washington érdekei egy ponton találkoznak, amennyiben az amerikai elnök valóban képes előmozdítani…

Részletek

Jermak részleteket árult el a béketárgyalásokról

Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak online egyeztetést folytatott az észak-európai és balti országok vezetőinek diplomáciai képviselőivel. Jermak tájékoztatása szerint Ukrajna összehangolja az álláspontokat a tárgyalások során, melyek célja az igazságos és tartós béke elérése Ukrajna számára. A megbeszélésen Jermak beszámolt a legutóbbi eseményekről, beleértve az isztambuli tárgyalásokat, az ukrán elnök olaszországi és vatikáni…

Részletek

Ukrán dróntámadás érte a kurszki atomerőművet

Éjszaka ukrán dróntámadások értek több oroszországi ipari és energetikai létesítményt, amelyek következtében csökkenteni kellett a kurszki atomerőmű teljesítményét, és tűz keletkezett az uszt-lugai kikötőben. A Kurszk régióban lévő atomerőmű egyik segédtranszformátora megrongálódott, emiatt az érintett blokkot a felére kellett visszaterhelni. A támadás után keletkezett tüzet rövid időn belül eloltották, a hivatalos tájékoztatás szerint a sugárzási…

Részletek

Trump szerint nagy a széthúzás

MH/ MTI 2025. szeptember 14. vasárnap. 18:05 Az elnök a Charlie Kirk konzervatív aktivista elleni merénylet nyomán adott rövid nyilatkozatban ugyanakkor úgy vélte, hogy akikkel szembenáll az „őrültek egy radikális baloldali csoportja, amely soha nem játszott tisztességesen”. A Kirk-gyilkosság nyomozásáról a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szóvivője vasárnap közölte, hogy a feltételezett elkövető elleni vádemelés érdekében…

Részletek

Steve Witkoff különmegbízott Oroszországba látogat

Amikor különmegbízottjának külföldi útjairól kérdezték, Trump azt válaszolta, hogy Witkoff „Izraelbe megy, aztán Oroszországba, hihetetlen, de igaz”. Trump nem adott időkeretet a látogatásra. Witkoff augusztus 1-jén Izraelbe és a Gázai övezetbe látogat. Az amerikai elnök különmegbízottja a múltban számos alkalommal járt Oroszországban, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadta – írta meg az oroszhirek.hu. Magyar hírlap

Részletek

Peking cáfolta Trump kijelentéseit + VIDEÓ

BNM 2025. április 24. csütörtök. 15:46 A kínai külügyminisztérium napi sajtótájékoztatójának keretében Kína egyértelműen tagadta Donald Trump amerikai elnök kijelentéseit, miszerint a vámok kapcsán már zajlanak a tárgyalások Peking és Washington között. A sajtótájékoztató keretében a Guo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője újságírói kérdésre válaszolva egyértelműen tagadta a tárgyalások tényét. „A tárgyalások híréről szóló információk…

Részletek

Ritkán van kiszállás a kigyulladó halálteknőből

Békéhez szokott polgárnak igen nehéz elképzelnie azt, hogy kézifegyverrel durrogtatnak rá. Rengetenen a távoli fütyülését sem állják a golyónak, azaz akkor sem mennének lőtérre, ha tekintélyes summát kínálnának cserébe. Még nehezebb elgondolni-elhinni olyasmit, hogy el is találják az embert – az pedig végképp a mesék és a hollywoodi alkotások világába vész, amikor akna robban bárki…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.