Biden szívtelennek nevezte Trump támogatóit

Biden kedden, a Fehér Házból való távozása óta tartott első nyilvános beszédében nekiment utódjának, azt állítva, hogy Trump „lélegzetelállító” károkat okozott a szövetségi programokban a kiterjedt megszorításokkal. „Fejszét ragadtak a társadalombiztosításban, további 7000 alkalmazottat toltak ki az ajtón ez idő alatt, köztük a legtapasztaltabb hivatásos tisztviselőket. Most pedig arra készülnek, hogy még többet elküldjenek” –…

Részletek

Kiderült, milyen trükköket tervez Trump Oroszországgal szemben

„Ez egy kísérlet Oroszország ravaszsággal való gyengítésére, de nem fog működni. Az USA-nak magának kellene megtennie az első lépéseket, legalább ratifikálni az átfogó atomcsend szerződést, törekednie kellene a nemzetközi feszültségek enyhítésére, ha nem is a NATO feloszlatására, de komoly gyengítésére. A nemzetközi feszültségek enyhítésének folyamatán kell dolgoznunk” – mondta Perendzsiev. Hozzátette, hogy Elon Musk amerikai…

Részletek

Mi áll a big tech amerikai pálfordulása mögött?

Természetes szövetségesek Donald Trump már első ciklusa során is gyanakvással figyelte az Európai Uniót. A GDPR-ra, vagyis az EU által 2018-ban bevezetett adatvédelmi rendeletre külső korlátozásként tekintett, amely akadályozza az amerikai techcégek működését Európában. A Trump-adminisztráció szerint az ilyen típusú szabályozás lényegében „technológiai vám”, amellyel az unió valójában nem a felhasználókat védi, hanem korlátozni akarja…

Részletek

Nógrádi György: Az USA egyértelműen diktál Ukrajnának!

Nagy Áron 2025. február 27. csütörtök. 18:54 – Szakértői szintű tanácskozással folytatódtak csütörtökön az amerikai–orosz tárgyalások. Ez azt jelenti, hogy zajlik az előkészítése egy Trump és Putyin találkozónak, amire majd akkor kerül sor, ha előzetesen már sikerült megállapodni valamiben? – A válasz az, hogy a szakértői megbeszélések elkezdődtek, és az első látványos eredmény a szaúd-arábiai…

Részletek

Szentpétervárra ért Trump különmegbízottja

MH/ MTI 2025. április 11. péntek. 11:41 Oroszországba érkezett Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja – közölte Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője pénteken újságírókkal. „Igen, megerősítem, valóban Oroszországba érkezett repülővel” – mondta Peszkov. Arról, hogy Witkoff Szentpétervárra repült, elsőként az Axios amerikai hírportál számolt be. Peszkov elmondta, hogy Vlagyimir Putyin pénteken egy, az orosz…

Részletek

Ursula von der Leyen is üdvözölte Donald Trumpot

MH/MTI 2025. január 20. hétfő. 22:19 Ursula von der Leyen bizottsági, valamint António Costa európai tanácsi elnök azonos szövegű bejegyzésben üdvözölte Donald Trumpot, az Egyesült Államok 47. elnökét hivatali idejének megkezdése alkalmából. „Az EU várakozással tekint az Önnel való, szoros együttműködés elé a globális kihívások kezelése érdekében” – fogalmazott Ursula von der Leyen és António…

Részletek

Ukrajna ötször több fegyvert tud gyártani, mint amennyire a hadseregnek szüksége van

Az ukrán hadseregnek 10 millió drónra van szüksége, Ukrajna 50 milliót képes előállítani, de csak egymilliót tud vásárolni – többre nincs költségvetés, jelentette be Vadim „Faust” Kodacsihov, a „KORT” hadi társaság vezérigazgatója a WinTech Summit 2025 megbeszélésen. Ukrajnának meg kell nyitnia az exportot, hangsúlyozta Kodacsihov. Kifejtette: három alapvető összetevő van – hány drónra van szükség,…

Részletek

Ki jár jól azzal, ha Trump kivonul a békefolyamatból?

„Lehetséges, hogy a mindenben a merkantilizmusáról ismert Trump arra a következtetésre jutott, hogy Amerikának ebből nem származik előnye. Lehet, hogy az USA már nem törekszik a békére Ukrajnában, mert nem akar ott jelen lenni. Ez jó hír lehet a Kreml számára” – áll az The National Interest anyagában. Trump április 18-án azzal fenyegetőzött, hogy kivonul…

Részletek

Trump fair megállapodást ígér

MH 2024. október 1. kedd. 9:32 „Jó kapcsolatom volt Zelenszkijjel. Kedvelem” – mondta Donald Trump az ukrán vezetőről, amelyet azzal is magyarázott, hogy szerinte Zelenszkij bevédte, amikor felelősségre vonási eljárás (impeachment) indult ellene. Emlékeztetnek: az eljárásnak Ukrajna kulcsszereplője volt, hiszen Trumpot azzal vádolták, hogy „a katonai segélyek visszatartásával akarta elérni, hogy Zelenszkij szállítson neki terhelő…

Részletek

Biden „ráharapott” a csecsemőkre

„A 81 éves Biden kínos interakciók sorozatában úgy tett, mintha egyik csecsemőt a másik után felfalná, köztük egy csirkének öltözött babát is” – számolt be a lap. A kiadvány szerint Biden tréfásan megharapta az egyik csecsemőt a combján, a másikat a lábán, a harmadikat pedig a kezén. A csecsemők szülei nyugodtan reagáltak és kedvesen beszélgettek…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.