Rubio szerint Oroszország lehet a kulcs a konfliktusok megelőzésében

Az Egyesült Államoknak tárgyalásokat kell folytatnia Oroszországgal, hogy megelőzze a „félrekalkulációt és a háborút”, de a baráti kétoldalú kapcsolatok csak akkor állhatnak helyre, ha a körülmények megváltoznak – idézte Marco Rubio külügyminiszter és megbízott nemzetbiztonsági tanácsadó szavait az oroszhirek.hu. Hozzátette: Őszintén szólva felelőtlenség, ha a bolygó két legnagyobb atomhatalma nem kommunikál egymással, ami három éven…

Részletek

Sötét jövőt jósolnak Ukrajnának

Mint Podoljak elmondta: „Alá fognak írni egy memorandumot, pontosan olyat, ahogy az várható. Ez, valamint a háború elsődleges forrásainak megszüntetése azt jelenti, hogy Ukrajnának meg kell szűnnie létezni, szerintük. Bár természetesen a háború elsődleges forrása maga Oroszország, amely indokolatlan terjeszkedésbe kezdett.” Hangsúlyozta, hogy az oroszok belefoglalhatják az Ukrajna által kiadott memorandumba a következőket: a bel-…

Részletek

Merz nem látja a kiutat

„Jelenleg semmi jel nem utal arra, hogy ez a háború egyhamar véget érne” – mondta Merz az Építőipar Napján. Szavait a Bild című kiadvány idézi. A kancellár kijelentette, hogy minden lehetséges diplomáciai eszközzel kísérletet tesznek a konfliktus lezárására, és reményét fejezte ki, hogy a Vatikánnak sikerül összehoznia a konfliktusban részt vevő feleket a konstruktív megbeszélésre….

Részletek

Lavrov szerint becsapás a tárgyalások előtti tűzszünet

MH/ MTI 2025. május 21. szerda. 23:06 „Most, amikor azt mondják nekünk: legyen fegyverszünet, aztán majd meglátjuk!, (mi erre azt mondjuk) nem, gyerekek! Voltunk már ilyen történetekben, és többé nem akarunk ilyent” – mondta Lavrov az Emmanuel Macron francia elnök és Keir Starmer brit kormányfő által képviselt álláspontról értekezve. A külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy a…

Részletek

Trump hisz Oroszország győzelmében

„Az ezt követő telefonbeszélgetés során az európai vezetőkkel világossá tette, hogy meg van győződve Oroszország győzelméről” – írja a Bloomberg. A Fehér Ház vezetője a beszélgetés után azt mondta, hogy nem vezet be új szankciókat Moszkva ellen, mivel van esély a konfliktus megoldására. Magyar hírlap

Részletek

Nyomást gyakorol a Nyugat

„Természetesen” – válaszolta Venediktov arra a kérdésre, hogy a nyugatiak nyomást gyakorolnak-e Oroszország partnereire, hogy megtagadják a részvételt a moszkvai találkozón . „Mindannyian láttuk, hogyan próbálták meg az egyes európai országok szégyenteljesen megakadályozni Szerbia, Szlovákia és Brazília vezetőinek részvételét a Győzelem Napja-ünnepségeken azzal, hogy lezárták légterüket repülőgépeik átrepülése előtt” – tette hozzá Venediktov. Szerinte az…

Részletek

Az ukrán drónok sikertelenül támadták Moszkvát

MH/ MTI 2025. május 21. szerda. 19:56 Éjszaka a moszkvai régió felett hat pilóta nélküli repülőszerkezetet fogtak el. A nap folyamán átmenetileg felfüggesztették a forgalmat a moszkvai Domogyedovo és Zsukovszkij repülőtéren, de hasonló intézkedést foganatosítottak Kaluga, Ivanovo és Vlagyimir repülőterén is. Lipeck megyében ideiglenesen lekapcsolták a mobil internetszolgáltatást. Reggel masszív dróntámadás okozott károkat az Orjol…

Részletek

„Ismét nevetséges helyzetbe kerültek az európaiak”

„Ideje véget vetni az európai országok vezetői által demonstrált oroszellenességnek. Ez csak az államainkat teszi tönkre” – írta egy kommentelő. „Nyilvánvaló, hogy ezt a konfliktust kezdetben az Egyesült Államok a NATO-n keresztül, és kisebb mértékben az európaiak az EU-n keresztül indították el, hogy meggyengítsék Oroszországot. Most, amikor már majdnem elértük a visszafordíthatatlan pontot, Trump hirtelen…

Részletek

Egy ukrán politikus elárulta, miért nem fog Trump Ukrajna mellé állni

Donald Trump amerikai elnök nem fog Kijev oldalára állni a háborúban, mivel már minden lehetséges előnyhöz hozzájutott Ukrajnától – jelentette ki Alekszandr Dubinszkij, a Verhovna Rada képviselője Telegram-csatornáján. „Trump mindkét féltől hasznot akar húzni anélkül, hogy bármelyikbe is befektetne, és anélkül, hogy elfogadná a kockázataikat. Ez a kulcsa annak, hogy Trump miért nem fog Ukrajna…

Részletek

Fontos orosz hadiüzemben tettek kárt az ukránok

MH/ MTI 2025. május 21. szerda. 19:22 A Facebookon kiadott közlemény szerint Oroszország orlovi régiójában lévő bolhovi, félvezető berendezéseket gyártó üzemre mértek csapást, amely Oroszország védelmi-ipari komplexumához tartozik. „A megerősített információk szerint a célterületet tíz drón találta el, a támadás következtében tűz ütött ki” – írta a vezérkar. A katonai beszámoló szerint annak ellenére, hogy…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.