Nem hallgatnak a háborúzó felek Donald Trumpra

Hiába Donald Trump amerikai elnök tűzszüneti közvetítési kísérlete, vasárnap ismét tüzérségi harcok törtek ki Thaiföld és Kambodzsa határvidékén – számolt be az AFP.

Az összecsapásokra a kambodzsai Szamraong térségében került sor, mindössze 20 kilométerre a thaiföldi határtól. Bár Trump pénteken telefonon egyeztetett Hun Manet kambodzsai és Phumtham Vecsajacsaj thaiföldi miniszterelnökkel, és mindkét fél nyitottnak mutatkozott a tárgyalásokra, a hétvégén újabb összecsapások történtek.

A kambodzsai védelmi minisztérium szerint Thaiföld nyitott tüzet vasárnap hajnalban, míg a thai hadsereg szóvivője azt állította, Kambodzsa kezdte a támadást. Mindkét fél stratégiai jelentőségű állásokért harcol.

A csütörtök óta tartó összecsapásokban hivatalosan legalább 33 ember halt meg, ezzel a jelenlegi erőszak meghaladta a 15 évvel ezelőtti fegyveres konfliktus áldozatainak számát. Több mint 200 000 ember menekült el, ebből 138 000 a thai, 80 000 a kambodzsai oldalon.

A harcok a Smaragd-háromszögnek nevezett térségben zajlanak, ahol Thaiföld Szurin tartománya, Kambodzsa Oddar Mencsei régiója és Laosz határos egymással. A határviták több évtizedes múltra tekintenek vissza.

A térség 130 kilométerre fekszik az Angkorvat templomegyüttestől, amely a kambodzsai turizmus fő attrakciója. A német külügyminisztérium a helyzetre tekintettel nem javasolja az utazást a határvidékre.

Pénteken zárt ajtók mögött ülésezett az ENSZ Biztonsági Tanácsa Kambodzsa kezdeményezésére. Mindkét ország egymást vádolja az első támadással, és saját jogára hivatkozik az önvédelemben.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.