Ukrajna eddigi első – és egyetlen – hivatalos népszámlálását 2001. december 5-én tartották. Érdemes észben tartani, a cenzusra több mint egy évtizeddel az állam függetlenné válása után kerített sort a hatalom. Az adatgyűjtés lényeges információkat nyújtott a kijevi elitnek a társadalmi, gazdasági és demográfiai helyzetről – valamint nem mellékesen föltárta a későbbi népességvesztés okait, gyökereit (Presze minderre csak utóbb ébredtek rá az illetékesek).
Akkor, azaz 2001-ben Ukrajna összlakossága 48,457 millió fő volt – míg ma a legjobb esetben sem élnek ott 34-35 milliónál többen. A fogyás a 2001-es viszonyokhoz képest is merő tragédia, de ha azt nézzük, hogy a függetlenség elnyerésekor durván 52 millióan voltak, akkor a tendencia egyenesen elkeserítő, riasztó. Ami most – de a józan szemlélőknek már akkoriban – szemet szúr(t), az az, hogy a függetlenné lett Kijev első három évtizedét is megkeserítette az iszonyatos mértékű elvándorlád – ma pedig kimondható, egész térségek váltak néptelenné.
A permanens politikai gazdasági instabilitás, az elképesztő méreteket öltő korrupció, az egyre erőszakosabb bűnbandák eszement tombolása, a hatalmi viszonyok átláthatatlansága, a leginkább a fiatalokat sújtó gigászi lakáshiány, az elit határok nélküli pénzéhsége, valamint a tisztességes fizetést nyújtó munkalehetőségek szinte totális hiánya polgárok millióit késztette hazája elhagyására.
A kivándorlás gazdasági hatásai sokrétűeknek bizonyultak – melyből általában két tényezőt szokás kiemelni.
Az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódását megelőzőent a külhonban szakadt polgárok évente durván tizenkét milliárd dollárt postáztak otthon ragadt (más olvasatban: változásra képtelen) szeretteiknek – amely összeg a GDP csaknem kilenc (!) százalékát adta. Ezzel párhuzamosan a tömeges méretű elvándorlás tragikus – és valójában semmenyire sem orvosolható – munkaerőhiányt teremtett „odahaza”. Az igazán nagy érvágást a mezőgazdaság (lásd itthoni példa alapján: idénymunkások), az egészségügy (nővérek és orvosok) valamint az építőipar (víz- és gázszerelők, burkolók, villanyszerelők és így tovább…) szenvedte el. Bár a különböző kabinetek számos látványos, színes-szagos projektet indítottak az érintett (döntően roppant fiatal korosztályok) hazacsábítására, ezek inkább tűntek szánalmas vicceknek mint hatékony akcióknak.
Amint kitört a háború, több hadosztályra (egyenként durván 12 000-14 000 egyenruhásra) való fiatal- és középkorú férfi pattant meg Ukrajnából. Ezek együtes számát az óvatosabbaak 1,1 míg a pesszimistábbak (realistábbak) 1,3 millió életerős emberre teszik – akik sem most, sem a jövőben nem igazán óhajtanak hazatérni azért, hogy Zelenszkij és haverjainak presztizse miatt odadobják az életüket-egészségüket-testi épségüket valami posoványos lövészárokban az oroszoknak.
Rajtuk kívül elfutott még olyan hárommillió nő és gyerek, idős nagypapa és nagymama – no meg újfent több százezer orvos, ápoló, spaciális szakember. Azaz csupa olyan egyén, akinek a jelenléte az ország jövője szempontjából amúgy elengedhetetlen és üdvös lenne.
„Kár” lenne kihagyni a számításból a demográfiát – a rideg tények szerint ugyanis Ukrajna termékenységi rátája már a háború előtt is tragikusan csekélynek bizonyult. A hivatalos statisztika alapján e mutató 2021-ben 1,2 – míg 2022-ben már csak 0,89 (!) volt. Utóbbi adat az EU egyik legalacsonyabbja – ami egyben jelzi, nem sok boldogságot lehet váni a jövőtől. E tendencia – ha nagyon optimistán nézünk a jövőbe, akkor is – csak a 2030-as évek derekán kezdhet javulni.
Talán…
Az meg csak amolyan kukacos és romlott konyakmeggy a megsavanyodott habcsókon, hogy az ukrán férfiak várható élettartama mára 57,1 esztendőre mérséklődött.
Nálunk ez az adat némileg 70 fölött jár – s erre sem lehet büszkének lenni.
Papíron persze Ukrajna még így is milliókat mozgósíthat az oroszok ellen – az pedig már más kérdés, hogy az elit be meri-e vállani a nemzetvesztés ódiumát? A nyugati sajtóorgánumok elfogult híreivel szemben a reális katonai szakportálok úgy vélik, minimum egy korosztályt zabált föl a front – a másik meg eleve külföldön dekkol és eszében sincs hazatérni. Ha ehhez még hozzávesszük azt a 18 és 24 év közötti tömeget, akit most terveznek a halálba küldeni, akkor bátran kijenthető, a jelen Kijevi elit nem a nemzet jövője, hanem annak elherdálása mellett tette le a voksát.
