2025. augusztus 13. szerda. 18:14
Amikor egy háború nem az egyik fél katonai vereségével zárul, várható, hogy a tárgyalások során igazából senki sem kap meg mindent, amit akar. Ez mindig komoly kihívást jelent a tárgyaló felek számára, hiszen úgy kell reális alapokon egyezkedniük, hogy azt végső soron előnyös színben tüntessék fel a nyilvánosság előtt. Ha azonban az Európai Bizottság és a tagállamok – dacolva Trump második elnökségének változó politikai szeleivel – továbbra is megváltozhatatlan elvi kérdésnek tekintik, hogy Oroszország követeléseit nem lehet figyelembe venni, előbb-utóbb elérkezik a pillanat, amikor ez a keretezés kontraproduktívvá válik, hiszen ellehetítleníti a pragmatikus megoldások megtalálását – pedig ez utóbbi kulcsfontosságú egy olyan háborúban, ahol a két fél hivatalos álláspontja látszólag összeegyeztethetetlen. Amikor az EU csupán a partvonalról szemléli a legmagasabb szinten zajló béketárgyalásokat, a kontraproduktív hozzáállás már valóban kézzelfoghatóvá válik.
Az EU vezetői továbbra is attól tartanak, hogy Trump figyelmen kívül hagyja az uniós és ukrán érdekeket, ezért félelemből vezérelve, pusztán elvi alapon cselekszenek. Magyarul megfogalmazva, kötik az ebet a karóhoz. Ebben a helyzetben ez már nem járható út. Még ha az EU a szokásosnál bölcsebben mérte is fel, hogy Ukrajna döntési jogának hangsúlyozása segíthet egy előnytelenebb béke legitimálásában, a tűzszünethez kapcsolódó területcsere kategorikus, elvi alapon történő elutasítása rossz lépés. Ez az elutasítás a „nemzetközi jogra” hivatkozik, de a nemzetközi rendszerben számos olyan terület létezik, amelyet egy állam de facto ellenőriz, ugyanakkor de jure nem ismernek el. Egy egyszerű tűzszüneti megállapodás esetében Ukrajnára nem hárulna jogi kötelezettség, hogy elismerje a határváltoztatást. Így a területcsere lehetőségét elvi alapon elfogadhatatlan követelésként kezelni végső soron a pragmatikus tárgyalási stratégia elutasításához vezet – és akadályozza a tűzszünet megkötését. Ráadásul, ha figyelembe vesszük, hogy Oroszország egyik legfőbb célja Ukrajna politikai kontrolljának megszerzése, akkor egyértelműbbé válik, hogy egy ilyen tűzszüneti megállapodás mellett az oroszoknak is engednie kéne.
Az sem mindegy, hogy az Európai Unió ignorálja azokat a katonai realitásokat, amik jelenleg amúgy is lehetetlenné teszik, hogy Ukrajna visszaszerezze az Oroszország által de facto uralt területeit. Az elmúlt hónapokban az orosz előretörés folyamatos és a májusban indított nyári offenzíva során Ukrajna több száz négyzetkilométer területet veszített. Kijev a háború előre haladásával egyre több problémával néz szembe, ami kihat az ukrán haderőre is. Elsősorban az akadozó fegyverszállítmányok nagyban rontják az ukrán légvédelem teljesítményét az igen intenzív orosz légitámadásokkal szemben. Az offenzív kapacitásokon pedig a krónikus emberhiány ront. A háború kitörése óta közel 250 ezer katona hagyta el a szolgálati helyét, aminek következtében az ukrán haderő komoly gyalogsági hiánytól szenved. Bár az orosz előretörés jellemzően lassú, augusztus 11-én több kilométert tört előre egy létfontosságú ellátó út irányába. Egyes elképzelések szerint Donyeck megye védelmében egyre kevésbé motiváltak a katonák, attól tartva, hogy végül egy megkötendő alku következtében úgy is ki kell vonulni onnan. Utóbbi egyelőre csak találgatás, Kijev ezt kategorikusan elutasítja.
A 2023 tavaszán elhangzott tervek, miszerint nyáron az ukrán katonák a Krímen kávéznak majd, szertefoszlottak a háború füstjében. Mára az ukrán haderőnek azért kell küzdenie, hogy azokat a területeket se veszítse el a keleti megyékben, amelyeket korábban magabiztosan tartott. Maga Volodimir Zelenszkij, aki korábban az ukrán alkotmányra hivatkozva kategorikusan elutasított minden területátadást, most úgy vélekedik, hogy a de facto orosz kézen lévő területek maradhatnak orosz kézen jogi elismerés nélkül, ugyanakkor további területek átadása továbbra is kizárt. Ukrajna mára az eddigi legrosszabb feltételek elfogadása előtt áll, így ha „csak” a megszállt területekről való ideiglenes de facto lemondás árán nyílna lehetőség a fegyverszünet elérésére, az már komoly eredmény lenne Kijev számára, és gesztusszerű engedmény Oroszország részéről. A túlzottan konfrontatív kommunikáció, vagy az esetleges deklaratív ellenállás ebben a helyzetben a tárgyalási folyamat összeomlásához is vezethet, amiben Washington egyelőre nem érdekelt. Ha pedig ez mégis bekövetkezne, arra az esetre a bűnbakok szerepét Trump csapatában már előre leosztották. Az elvek és értékek mentén zajló politizálás az EU nagy erénye ugyan, amelyre igenis büszke lehet. A jelenkor válsághelyzeteiben azonban az időben meghozott fájdalmas döntések gyakran egy sokkal kedvezőtlenebb helyzet megelőzését szolgálhatják.
A szerzők a Magyar Külügyi Intézet munkatársai
