Vasárnap hajnalban az amerikai elnök közölte, hogy a három iráni nukleáris üzem teljesen megsemmisült, amiben kulcsszerepet játszott a közelmúltban újra nagyobb érdeklődésnek örvendő B–2-es bombázó.
A B–2 fejlesztése az 1970-es évekre nyúlik vissza, amikor a lopakodó technológiák kutatása megkezdődött. Az eredeti tervek módosultak, és egy nagy méretű csupasz szárnyú repülőgép fejlesztésére álltak át. Személyzetét eredetileg három főre tervezték, de az amerikai légierő (USAF) kétfős legénységet választott, ami végül helyes döntésnek bizonyult a hosszú távú bevetések szempontjából.
1999-ben Koszovóban a B–2-esek már fontos szerepet játszottak: ebben az évben fél év alatt összesen 45 bevetést hajtottak végre Missouriból, ami az összes támadásnak csak 3 százaléka volt, de az összes célpont 39 százalékára mértek csapást. Az afganisztáni hadművelet, ahol szintén – korlátozottan ugyan – bevetették a bombázókat, rámutatott a gép két gyengeségére: a Whiteman légibázistól való teljes függőségre és a szubszonikus sebességre.
A technológia fejlődésével a precíziós, GPS-vezérelt JDAM (összfegyvernemi közvetlen támadó fegyver) révén a bomba fontossága nőtt a bombázóval szemben, és a B–2 jelentős kapacitással képes lett több célpontot egyszerre támadni.
Ezt a képességet hosszú fejlesztések eredményezték, mivel eredetileg a B–2-t a Szovjetunió elleni nukleáris háborúra tervezték.
A Szovjetunió összeomlása után a B–2-esek elvesztették elsődleges céljukat, és a fegyverrendszerek programjainak törlése miatt fegyverzetük is korlátozottá vált. A 21. század B–2 flottáját továbbfejlesztették az USAF által kifejlesztett GAM (GPS támogatású fegyver) segítségével. Ez lényegében egy ideiglenes megoldás volt. A flottát azóta modernizálták és a GAM-ot a JDAM váltotta fel – írja a Jetfly.hu.
Az amerikai légierő csúcstechnológiás válasza a 21. század hadviselésére
A B–2 Spirit egy többcélú bombázó, amely képes egyaránt hagyományos és nukleáris fegyverzet hordozására. Technológiai szempontból jelentős előrelépést képvisel, és mérföldkő az amerikai bombázók modernizációs programjában. Személyzete két pilótából áll: a bal ülésben a pilóta, a jobb ülésben a küldetésparancsnok ül. (Összehasonlításképp: a B–1B négyfős, a B–52 pedig ötfős személyzettel repül.)
A 21 méter hosszú, 5 méter magas és 52 méter széles gép – amely 15 ezer méter magasan is képes repülni – rövid időn belül hatalmas tűzerőt tud kifejteni a világ bármely pontján, a korábban áthatolhatatlan védelmi rendszereken keresztül.
Az Air Force-on található leírás szerint a B–2 (amely 18 kilogrammnyi bombát is képes szállítani) 72 kilogrammos súlyával megőrzi az ember vezette bombázók rugalmasságát és hatékonyságát az ellenséges területekre történő behatolásban.
Lopakodó képességének köszönhetően egyedülálló módon képes áthatolni az ellenség legfejlettebb légvédelmi rendszerein, és fenyegetni annak legértékesebb, legjobban védett célpontjait.
Ez a képesség erős és hatékony elrettentő erőt és harci potenciált biztosít a 21. században is.
A lopakodó technológiák forradalmi ötvözete a kiváló aerodinamikai hatékonysággal és nagy fegyverterheléssel fontos előnyöket biztosít a B–2-nek a meglévő bombázókkal szemben. Lopakodó képessége nagyobb mozgásszabadságot ad nagy magasságban, ami növeli a hatótávolságát és jobb rálátást biztosít az érzékelői számára. Tankolás nélkül mintegy 9600 kilométert képes megtenni.
A B–2 alacsony észlelhetősége a csökkentett infravörös, akusztikus, elektromágneses, vizuális és radarjelzések kombinációjából ered. Ezek a jelek megnehezítik a fejlett légvédelmi rendszereknek, hogy észleljék, kövessék és leküzdjék a B–2-est. A gép kompozit anyagai, speciális bevonatai és repülőszárnyas kialakítása mind hozzájárulnak „lopakodó” képességéhez, de a technológia részletei nagyrészt titkosak vette észre a hirado.hu.
