Merz: az ukrajnai béke felé mindössze 200 métert tettünk meg egy 10 kilométeres úton

Friedrich Merz német kancellár úgy véli, hogy az ukrajnai háború lezárására irányuló diplomáciai erőfeszítések továbbra is komoly nehézségekbe ütköznek, hozzátéve, hogy a béke még messze van.

Merz a CDU pártkonferenciáján azt mondta, hogy Németország és az Európai Unió soha nem tett „jelentősebb diplomáciai erőfeszítéseket, mint amilyeneket az elmúlt három hétben” (utalva az ukrajnai háborúval kapcsolatos helyzetre).– számolt be a Die Presse.

„Kérem, senki ne mondja ma, hogy csak a fegyverszállításról tárgyalunk” – mondta a német kancellár. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az esetleges ukrajnai béke türelmet igényel. Hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin, a Kreml vezetője nyilatkozatainak fényében mindenki számára világosnak kell lennie, mennyire „nehéz” lesz a feladat a következő hetekben, ha nem hónapokban.

„Megtettük az első lépéseket. De hadd mondjam el: egy tíz kilométeres szakaszon vagyunk, és valószínűleg már 200 métert megtettünk. Mindenesetre jó irányba haladunk” – mondta Friedrich Merz.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.