Nagy Áron
2025. augusztus 3. vasárnap. 16:38
A felvetés nyilvánvalóan abszurd, jogilag is irreális, de rávilágít arra, hogy az Arktisz iránti nemzetközi érdeklődés drámaian megnőtt, és az USA elszántan keresi a Moszkva–Peking tengely megbontásának módját.
A szuverenitás nem eladó
Az orosz szakértők és kormányszervek kategorikusan elutasították a felvetést.
- Pavel Gudev (IMEMO RAN) emlékeztetett: a szigetek teljes jogú orosz területnek minősülnek,
- kiterjedt gazdasági övezettel és
- jelentős nyersanyagkészletekkel.
Marija Zaharova külügyi szóvivő pedig ironikusan azt javasolta Fritznek, hogy inkább az amerikai államadósság törlesztésére fordítsa azt a 15 milliárd dollárt.
Az Arktisz felértékelődése
Bár a közvélemény Ukrajnára és Tajvanra fókuszál, az Északi-sarkvidék egyre inkább a 21. század kulcsfontosságú geopolitikai ütközőzónájává válik.
- Az olvadó jég megnyitja az északi hajózási útvonalakat,
- könnyebben elérhetővé válnak a hatalmas, még kiaknázatlan szénhidrogén- és ásványkincsek,
- valamint új lehetőségeket teremt a halászat, a turizmus és a távközlés számára is.
Az USA szemszögéből különösen fontos, hogy az Arktisz az egyetlen olyan térség, ahol Oroszország és Kína egyszerre vannak közvetlen közelségben az észak-amerikai partokhoz.
Kínaiak a sarkkörön túl
Kína az 1990-es évek óta fokozatosan építette ki pozícióit az Arktiszon:
- tudományos kutatásokkal,
- infrastrukturális beruházásokkal,
- hajózási projektekben való részvétellel.
2013-ban Oroszország támogatásával nyerte el a Sarkvidéki Tanács megfigyelői státuszát, és azóta „közel-sarkvidéki államként” pozícionálja magát.
Oroszország számára Kína kulcsfontosságú befektető:
- a Jamal LNG-projektekben
- és az északi hajózási útvonal fejlesztésében is jelentős szerepet vállal.
A RAND nem is olyan régen még arról írt, hogy ez a partnerség nem mentes a bizalmatlanságtól.
- Moszkva például nem engedte meg Kínának, hogy katonai jelenlétet létesítsen az orosz sarkvidéki övezetben.
- A Carnegie központ februárban még az orosz–kínai együttműködés természetes korlátoltságát bizonygatta,
- júniusban viszont már a vészharangot kongatta.
Elképesztő növekedés Északon
2018 és 2021 között a szállított áruk mennyisége az északi hajózási útvonalon (NSR):
- 18 millió tonnáról
- 30 millió tonna fölé nőtt.
A tranzitjáratok száma is emelkedett:
- 2018 – 27
- 2019 – 37
- 2020 – 62
2022-ben a teljes NSR-menti áruforgalom: 34,03 millió tonna2023-ban új rekord: 36,254 millió tonna
2024-ben (Rosatom szerint):
- 37,8 millió tonna áruforgalom,
- a tranzitolások száma közelítette a százat.
Mindeközben állandósult a kínai–orosz haditengerészeti együttműködés, vagyis:
A nyugati elemzők vagy homokba dugták a fejüket, vagy túlnyugtatták magukat a hidegháború óta élő mítosszal, miszerint Oroszország és Kína között nem jöhet létre tartós szövetség.
Az amerikai ékpolitika logikája
Ahogy Washingtonban kezdik felismerni, hogy talán mégis, az amerikai külpolitika egyre aktívabban próbál feszültséget kelteni a két ország között.
(Gondoljunk csak Trump ultimátumára, amely másodlagos szankciókkal fenyegeti Pekinget arra az esetre, ha nem szakítja meg gazdasági kapcsolatait a föderációval.)
Ez lehetett a célja a Fritz-cikknek is.
A helyzet azonban az, hogy az ukrajnai háború és a nyugati szankciók következtében Oroszország bizonyos értelemben függő viszonyba került Kínától.
Ez kényelmetlen lehetett Moszkva számára, ahogy azt az USA-ban feltételezik.
Viszont:
- Donald Trump hivatalba lépése
- és agresszív kereskedelmi háborúja Kína ellen
kiegyenlítette az orosz–kínai kapcsolatot, ahhoz képest mindenképpen, amire a Kreml az amerikaiaktól számíthatna.
