Már több száz észak-koreai katona veszett oda a fronton

MH/MTI
2025. április 30. szerda. 13:35

A dél-koreai hírszerző szolgálat (NIS) a parlamenti hírszerzési bizottság zárt ajtók mögötti ülésén osztotta meg az információkat a képviselőkkel, és arról számolt be hogy az ukrajnai harcok során már összesen 4700 észak-koreai katona halt meg vagy sebesült meg, közülük a becslések szerint 600-an haltak meg.

Az ülést követően az egyik képviselő újságíróknak elmondta, hogy a dél-koreai hírszerzés szerint idén január és március között 2000 sebesült észak-koreai katonát szállítottak haza a frontról, a halottakat pedig elhamvasztották, mielőtt földi maradványaikat visszajuttatták volna hazájukba.

A képviselő arról is beszélt, hogy az Oroszországba küldött észak-koreai rakéták és tüzérségi eszközök mennyisége több milliárd dollárt értékű, de az NIS nem észlelte, hogy Oroszország készpénzt utalt át volna ezekért Észak-Koreának.

A hírszerző szolgálat beszámolója szerint az északi katonák harci képességei javulást mutatnak, ebben szerepet játszik a modern fegyverek és a drónok használata is. A hírszerzés szerint Phenjan a katonákért cserébe technikai segítséget kapott Oroszországtól kémműholdak, valamint drónok és légvédelmi rakéták fejlesztéséhez.

Az NIS információi szerint 15 ezer észak-koreai munkást is Oroszországba küldtek a kétoldalú ipari együttműködési programok keretében.

Észak-Korea hétfőn hivatalosan megerősítette, hogy csapatokat küldött Oroszországba. Az ország Központi Katonai Bizottságának közleménye szerint az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun ezt a lépést szent küldetésnek tekinti a két ország barátságának és egységének megerősítése, fejlődésük és prosperitásuk biztosítása, valamint hazájuk becsületének védelme érdekében, a katonákat pedig hősnek nevezte.

A Kreml pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetét tolmácsolta a Koreai Népi Hadseregnek, „amely részt vett a Kurszk megyébe behatoló ukrán fegyveres alakulatok legyőzésében”.

Putyin arról is beszélt, hogy az észak-koreai katonák „a nemzetközi joggal maradéktalanul összhangban”, az átfogó kétoldalú stratégiai partnerségi szerződés betűjének és szellemének megfelelően vettek részt a harci cselekményekben, a 4. cikknek megfelelően, amely az egyik szerződő fél elleni fegyveres támadás esetén azonnali katonai segítségnyújtást ír elő.

Az amerikai külügyminisztérium ezt követően közleményben tudatta, hogy aggasztja Észak-Korea közvetlen részvétele Oroszország ukrajnai háborújában, és hogy Phenjan katonai bevetésének véget kell vetni.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.