„Magyarország nem ukránellenes, de a háborúnak véget kell vetni”

Orbán Viktor, miniszterelnök új Facebook-bejegyzésében a világ politika szétszórt helyzetére és Brüsszel tehetetlenségére reagált. „Ma az Egyesült Államoknak egyetlen dolga van: kér egy kávét és a főnök meghallgatja az európai beosztottakat” – fogalmazott.

Véleménye szerint, ahhoz, hogy Európa kikerüljön ebből a kiszolgáltatott helyzetből, véget kell vetni az ukrajnai háborúnak. „Európának valójában nem Washingtonban kéne kilincselnie, hanem Moszkvával egy biztonsági megállapodást kötnie” – fogalmazott a miniszterelnök. Azonban azt a bejegyzésében Orbán Viktor is igyekezett hangsúlyozni, hogy minden világpolitikai szereplő más irányba halad, így kifejezetten nehéz békét kötni. „Az orosz cél a nyugati térnyerés korlátozása, (…) az ukrán cél, hogy a pénzügyi támogatások továbbra is érkezzenek Ukrajnába, az európai cél az ukrán háborús képesség fenntartása, és az USA benntartása a konfliktusban, az USA célja megegyezni gazdasági kérdésekben az oroszokkal, és az Európai Uniót pedig gazdaságilag az Egyesült Államok alá rendelni” – hozott fel pár példát Orbán Viktor.

Kiemelte, hogy egy ilyen összetett helyzetben „az Európai Unió egy béna kacsa”. A miniszterelnök szorgalmazta, hogy az EU állapodjon meg Oroszországgal és fogadja el azt a tényt, hogy Ukrajnának nem szabad sem a NATO sem az Unió tagjává válnia. Illetve kifejezte Magyarország támogatását afelé, hogy ehelyett Ukrajna kössön külön stratégiai megállapodást Európával.

„Mi nem akarjuk az ukránokat a semmibe kilökni, mi nem vagyunk ukránellenesek” – írta a miniszterelnök.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.