2025. augusztus 31. vasárnap. 16:6
Rátapintott a lényegre az olasz miniszterelnök-helyettes, amikor a harcra buzdító Emmanuel Macronnak beintett, mondván, a francia elnök maga ragadjon fegyvert, és menjen Ukrajnába az oroszok ellen vitézkedni. Matteo Salvini az utca embere nevében mutatott rá: a 21. században méginkább irreális, hogy valaki – pláne egy olyan nyámnyila, anyámasszony katonája, mint Macron – a saját személyes ambíciói érdekében képes lenne másokat vágóhídra küldeni. Na ne már!
Az évek óta tartó orosz-ukrán öldöklés eleve számtalan nehezen megválaszolható morális és gyakorlati kérdést vet fel. Például, hogy valójában mit is kezdjünk a ma kissé pátoszosan hangzó hazaszeretet és a hűség fogalmával? Ugyanis a kárpátaljai magyar és ukrán fiatalok nem éppen felvirágozva, lelkes énekszóval indulnak a csatába, a haza védelmére, inkább – miként a titokban készült drámai felvételek is mutatják – mind gyakrabban az elaljasult, kegyetlen emberek közreműködésével zajló kényszersorozás áldozatai.
Az ukrajnai katonaköteles férfiak közül sokan el is rejtőznek, akár évszázadokkal ezelőtt itthon a bujdosó kurucok. Csakhogy a hajdani elődeink a Habsburg Birodalom ellen lázadó olyan fiatalok voltak, akik éppen a hazaszeretet okán kényszerültek elrejtőzni, amíg a kárpátaljai mai utódaik, azért igyekeznek köddé válni, mert nem akarják egy báb országvezetőért a bőrüket vásárra vinni, akit amúgy is eleve elutasítanak és politikájával szemben mélységesen bizalmatlanok. Így a mai bujdosóknak is megvan a maguk igazsága és erkölcsi tartása. (Anno a bujdosó kurucok igazi hazafiként, ha eljött az ideje a szabadság kivívásáért önként, önfeláldozóan Rákóczi zászlaja alá álltak, és megutatták milyen az igazi agyar virtus. Vezérlő fejedelmünk – mint ismert – aztán maga is bujdosni kényszerült.)
Ám, nemcsak a Rákóczi-idők kurucainak, hanem labancainak is megvannak a mai utódai. Akik magasan tesznek Vörösmarty Szózatában megfogalmazott „Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar…” intelmére. Jó kis baksisért külföldi pénztárosaik kívánságára úgy táncolnak, ahogy azok fütyülnek. Tánc közben azért – a kárőrvendők nagy gyönyörűségére –egyre gyakrabban egymás lábában is elbotlanak. (Lásd, például a többszörösen levitézlett Fekete-Győr András és Dobrev Klára kettős bénázását.)
A hazaszeretet és hűség fogalma mára kissé megkopott, és azért tűnhet olykor anakronisztikusnak, mert a világ gyorsan változik, több a kísértés és a menekülési útvonal, mint régen. De ez az érzés azért ma is valóságos, csak nem a csatatereken, hanem a hétköznapi életben mutatja meg magát. Talán az ateisták számára is egyfajta morális iránytűként szolgál a keresztény értékrend és az egykoron kőbaltába vésett tíz parancsolat. Még akkor is, ha manapság látszólag gyakran háttérbe szorul például a „ne lopj” vagy a „ne tégy hamis tanúbizonyságot” intelme. Kiélezett helyzetekben mégis újra és újra kiderül, hogy az ember a szíve mélyén vágyik ezekre az örök értékekre. A kereszténység alap eszméje ma sem vész el, csak átalakul.
Ezen állítás igazát mi sem bizonyítja jobban a 6. parancsolatba foglalt: „Ne őlj!” rendszabálya. Ha Macron és Ursula asszony követné legalább ezt az isteni parancsot, akkor nem akarná Európát belekényszeríteni a további szászezerek vére hullajtásába, és a háború folytatásán mesterkedés helyett a béke dalát kezdenék fújni.
