Lavrov elárulta Oroszország egyik legfontosabb követelését

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az ukrajnai konfliktus rendezésének egyik feltétele, hogy Ukrajna visszatérjen semleges, el nem kötelezett, nukleáris fegyverek nélküli státuszához.

„A NATO-tagságról – hadd emlékeztessem Önöket, hogy Ukrajna semleges, el nem kötelezett és nem nukleáris státuszát ünnepélyesen deklarálták az ország 1991-ben elfogadott függetlenségi nyilatkozatában. Ez az elkötelezettség, a semleges, el nem kötelezett, nem nukleáris státusz örökre szóló kihirdetése tette lehetővé, hogy Ukrajnát mind az Orosz Föderáció, mind a nemzetközi közösség összes többi tagja független államként ismerje el. És a visszatérés ezekhez a fogadalmi ígéretekhez, amelyeket a náci rezsim megpróbált megszegni, és még az alkotmányba is beleírta ezt a kötelezettségvállalást, hogy megsérti az atomfegyvermentes státuszt, a visszatérés ehhez a kötelezettségvállaláshoz Oroszország egyik legfontosabb követelése, amelyet bármilyen rendezés keretében teljesíteni kell, ahogyan azt 2022 áprilisában az isztambuli tárgyalásokon kilátásba helyezték” – mondta Lavrov a biztonsági kérdésekkel foglalkozó főképviselők 13. nemzetközi találkozóján, írta a ria.ru.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.