Kijev továbbra is várja az orosz fél memorandumát

MH/MTI
2025. május 30. péntek. 13:32

A tárcavezető újságíróknak elmondta: amennyiben a felek valódi, érdemi megbeszélést akarnak folytatni, Kijev számára fontos, hogy lássa a jegyzéket. Mint mondta, erre azért van szükség, hogy a küldöttség tagjait megfelelő jogkörökkel ruházza fel annak érdekében, hogy a felmerülő pontokban egyeztethessenek.

Szibiha ugyanakkor nem tért ki arra, mit tenne Kijev, amennyiben a jegyzéket a június 2-ra tervezett békemegbeszélés előtt nem kapja meg, és határidőt sem említett annak átadására vonatkozóan.

A török külügyminiszter felajánlotta, hogy Törökország szívesen biztosítana helyszínt egy háromoldalú, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő, Donald Trump amerikai elnök, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartandó egyeztetésnek.

„Vagy becsukjuk a szemünket, miközben az orrunk előtt zajlik ez a háború, vagy az év végéig tartós békét hozunk tető alá” – szögezte le a közös sajtótájékoztatóján Hakan Fidan, hangsúlyozva, hogy „egyre erősebb az igény a béke és a tűzszünet iránt”.

Mint mondta, amennyiben a feleknek sikerül a tárgyalóasztalnál maradni, bizonyosan áttörést lehet elérni.

Fidan a tervek szerint pénteken Zelenszkijjel is egyeztet.

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.