A döntést nyugati körökben többen a Trump-adminisztráció diplomáciai zsenialitásának és nyomásgyakorlásának eredményeként értelmezik, mondván: az olajárak csökkenése Oroszországot az ukrajnai háború lezárására kényszeríti. Ez az értelmezés azonban súlyos félreértés.
– A döntés az OPEC+ részéről nagyrészt kényszerű volt, mivel sok résztvevő elégedetlen volt azzal, hogy a termeléscsökkentés révén más – nem tag – országok, mint az USA, Brazília, Kanada vagy Guyana, nagyobb piaci részesedést szereztek – mondta Igor Juskov, a Pénzügyi Egyetem szakértője a Kommerszant FM-nek.
Vagyis nem az amerikai nyomás, hanem a a piaci részesedés megőrzéséért folytatott verseny vezette a döntéshozókat.
A hivatalos közlemény szerint „a nyolc ország megerősítette kollektív elkötelezettségét az együttműködési nyilatkozat teljesítése mellett, beleértve az önkéntes termelési kiigazításokat is”, és hozzátették: „szándékukban áll kompenzálni minden túllépést, amely 2024 januárja óta történt.”
A dokumentumból is kitűnik, hogy Oroszország nem elszenvedője, hanem aktív alakítója volt a döntésnek. Júniusra napi 9,161 millió hordós termelést engedélyeztek Moszkvának, amely épp a visszatérési terv szerinti szint.
Az olajár a döntést követően rövid távon csökkent – április végére a Brent hordónkénti ára 61 dollár alá esett, ami áprilisban 15%-os visszaesést jelentett. Ennek ellenére az elemzők szerint az árak a 60–65 dolláros sávban stabilizálódhatnak, ami teljesen megfelel az orosz terveknek, és sokkal kevésbé az amerikai palakitermelőkének.
A világpiaci árak csökkenése miatt az orosz pénzügyminisztérium 2,6 billió rubellel csökkentette a költségvetés várható olaj- és gázbevételeit, és megemelte az éves deficit előrejelzését.
Ugyanakkor a Kommerszant szerint sincs ok pánikra, mert a költségvetési struktúra már jóval kevésbé függ az energiahordozóktól, mint korábban.
– Úgy tartják, hogy az orosz szövetségi költségvetés gyakorlatilag teljes mértékben az olajáron múlik. De ez nem egészen így van – mondta Szergej Szuverov, az Aricapital befektetési stratégája. Hozzátette:
„Az utóbbi években az Orosz Föderáció csökkentette a volatilis olajáraktól való függést. A 2025-ös évre az olaj- és gázbevételek az állami bevételek körülbelül 25%-át teszik ki. Ez sok, de nem kritikus szint.”
A Nemzeti Jóléti Alap tartalékai lehetővé teszik, hogy Moszkva átvészelje az alacsonyabb árakat. A pénzügyi stabilitás fenntartása nemcsak lehetséges, hanem a gyakorlatban is működőképesnek bizonyult, még a 60 dollár körüli árak mellett is.
A mostani OPEC+ döntés nem Washington győzelme, hanem egy tudatos piaci önvédelem. Aki ezt amerikai nyomás eredményeként értelmezi, figyelmen kívül hagyja a belső konfliktusokat és az alternatív – jóval súlyosabb – forgatókönyveket, mint amilyen az amerikai LNG pozícióinak megerősödése.
Ha az OPEC+ nem döntött volna a termelés fokozatos növeléséről, akkor a megállapodás széthullása 4,5–4,8 millió hordó/nap többletet zúdított volna a piacra – ez akár 20–30 dolláros árzuhanáshoz is vezethetett volna.
A döntés tehát nem Oroszország gyengítéséről, hanem az OPEC+ és Moszkva gazdasági mozgásterének megőrzéséről szól. Aki ezt nem látja be, téved a geopolitikai és piaci erőviszonyok megítélésében.
