Kereken hárommillió darab tüzérségi lőszert ígértek 2023-ban Ukrajnának – e tételnek (a legfrissebb hírek szerint) valamivel kevesebb mint a felét volt képes előállítani az európai hadiipar 2024-ben, s azt sem kapta meg maradéktalanul Kijev. Oka ennek pedig az, hogy a korábban neki átengedett, javarészt amúgy lejárt szavatosságú termékeket pótolni kellett az egyes hadseregek raktáraiban.
Ugyancsak idei hír, hogy a német fegyvergyártás fellegvárában idén már a negyedik beszállító húzta le a rolót azért, mert az adott üzemek egyszerűen nem voltak képesek az egyre növekvő nyersanyag- és energiaárakat reálisan beépíteni a termékeikbe. Pedig ha máskor nem, hát mostanság van igény a gyilkos eszközökre és azok alkatrészeire. Szintén citálható, hogy míg egy nyugati tüzérségi lőszer hat-nyolcezer euróba – addig egy orosz vagy kínai durván hétszáz dollárba (körülbelül 620 euró) kerül.
A sort természetesen még hosszan lehetne folytatni, de talán e fenti pár példa is képes igazolni, hogy eléggé necces hiú reményeket táplálni az EU legújabb ötlete irányába, amely szerint százötvenmilliárd eurót lehet (más olvasatban: kell) – lehetőleg igen fürgén – elkölteni az egyes nemzeti haderők fejlesztésére.
Pedig a döntés megszületett, a mondott pénzmagot tartalmazó hitelalap létrejött. Persze a kasszából nem akárki vehet, azt az EU a maga bürokratikus módján igyekezett alaposan körbebástyázni. Első lépésként az uniós országok Brüsszeltől vehetnek fel hitelt, amelyet a közös beszerzések keretében fegyverrendszereik és és haditechnikai eszközeik ráncfölvarrására fordíthatnak.
Ha puszta matematikai úton közelítjük meg a rendelkezésre álló összeget, akkor az EU tagállamai fejenként 5,555 milliárd eurót kaphatnak. Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, így most maradjunk itthon. A mondott pénzmag a Magyar Honvédség esetében egy „szemmel jól látható” forrás. Ami nem is nagy csoda, lévén nagyjából 2300 milliárd forintról, azaz durván 1,2 évnyi katonai büdzsénkről forog a szó. A házunk tájánál maradva persze rögvest jönne a kérdés, hol költenénk el ezt a „tündérpénzt”? Mert a kontinens vállalatai jelenleg vagy alkatrész-, vagy szakember-, vagy kapacitáshiánnyal küzdenek – így hiába adjuk föl a megrendelést, ha rajtunk kívül még huszonhatan ugyanebben törik a fejüket?
Az szinte mellékes, hogy itt is érvényesülni fog az erősebb eb elve…
AZ EU közben a valóságtól elrugaszkodva, határozottan azt írja elő, hogy a termékek legalább hatvanöt százalékának olyan helyekről kell származnia, mint az EU-tagok, Ukrajna, Izland, Liechtenstein, Norvégia, esetleg Svájc.
A törökök persze Athén ellenkezése miatt kimaradtak a nagy szórásból, lévén a görögök érzékenysége okán mindenféle lehetetlen feltételekhez kötötték a szereplésüket. Az, hogy ott komolyan vehető és minőségi, a különböző konfliktuszónákban bizonyíthatóan kiválóan szereplő fegyvereket gyártanak, szemmel láthatóan kevésbé nyomott a latba az EU döntéshozóinál. A nem tag alvállalkozók szerepe bármely projektben maximum 15 százalék lehet – amely (bő teret biztosítva a lobbizásnak és a korrupciónak) több mint kétszeresére bővíthető. De csak úgy, ha az adott üzem már korábban is szerződésben állt valamelyik EU-s fővállalkozóval – vagy esetleg odafirkantja a nevét egy papírra azzal a kitétellel, hogy két éven belül megvizsgálja (!) az EU-n belüli gyártás lehetőségét.
Fontos megjegyezni, a projekt elsősorban a tüzérségi lőszerek, kisebb-nagyobb drónok, légvédelmi eszközök, mindenféle rakéták, szállító repülőgépek, valamint mesterséges intelligencia (AI) és kibervédelmi berendezések vásárlását részesíti előnyben.
Csupa olyan termék, amely esetében már most is „napi ár” s nem mellékesen hiány van.
Mindezt érzékelve a külső szemlélő nehezen tud szabadulni a párhuzamoktól – jelesül például a lakáspiaciaktól, amelyet mi itt naponta tapasztalunk, és amelyet gyakorlatilag bármelyik EU-s állam lakosa átél. Ahogy nő az új építésű otthonok iránt a kereslet – s ahogy föltűnik a színen ösztönzőként az állam –, úgy szabadulnak el az árak.
Így például nagy tételben fogadhatunk, hogy a tüzérségi lőszer darabja nem hat-nyolcezer euróba fog kerülni, hanem hirtelen lesz rajta egy szorzó, az AI ázsiója is emelkedő pályára lép, s az amúgy is roppant költségigényes szállítógépek ára meg pláne nőne. Azaz amire ebben a pillanatban elégnek tűnik százötvenmilliárd euró, az holnapután borítékolhatóan kevés lesz. Arról az egyszerű igazságról nem is szólva, hogy a periódusos rendszer ritka elemeinek a döntő többsége fölött Kína és Oroszország diszponál – e fémek nélkül meg eléggé nehéz például processzorokat és félvezetőket építeni.
