
Egy nagyszabású mozgósítás önmagában nem oldja meg az ukrán hadsereg frontvonalon tapasztalható problémáit – jelentette ki Bohdan Krotevics, az Azov ezred volt vezérkari főnöke. A parancsnok szerint a dandárok súlyos létszámhiánnyal küzdenek, ami harcképességüket is megkérdőjelezi.
Krotevics egy interjúban kifejtette, hogy ha az ukrán hadsereg egyik napról a másikra 100 ezer katonát mozgósítana, az a fronton kialakult helyzetet legfeljebb néhány hétre változtatná meg. Ezt követően a problémák ismét visszatérnének.
Véleménye szerint a jelenlegi helyzetben nincsenek valódi tartalékok, az átcsoportosított egységeket csupán máshonnan vonják el. A volt vezérkari főnök szerint létszámhiányos dandárokat küldenek rohamra.
„A dandárok 30%-os feltöltöttséggel állnak a frontvonalon. A szabályzat szerint ezek egyáltalán nem harcképesek. Ennek ellenére folyamatosan parancsot kapnak a támadásra, a taktikai helyzet helyreállítására és a pozíciók visszafoglalására, miközben még védekezni sem tudnak” – tette hozzá a parancsnok a Strana.today közlése szerint, számol be a karpathir.com.