
MH/MTI
2025. június 17. kedd. 19:15
„Abból indulok ki, hogy az utóbbi napok támadásai ahhoz vezettek, hogy ez a mullah-rezsim nagyon meggyengült, (…) nagy valószínűséggel nem fog tudni visszatérni korábbi erejéhez” – húzta alá. Merz szerint ezzel Irán jövője is kétséges, mert a katonai vezetők nagy részével végeztek, ahogy az iráni Forradalmi Gárda vezetőivel is.
A német kancellár értékelése szerint Donald Trump amerikai elnök egyelőre nem döntött a katonai beavatkozásról Izrael oldalán Iránnal szemben. A vonatkozó kérdésre felelve a kancellár azzal felelt, hogy „nyilvánvalóan az amerikai kormány még nem döntött erről”. Ugyanakkor hozzátette, hogy „már a közeljövőben megszülethet ez a döntés”.
„Ez attól is függ, hogy a mullah-rezsim mennyire hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz” – hívta fel a figyelmet a kereszténydemokrata politikus. „Ha nem, akkor lehet egy ilyen további döntés, de azt még ki kell várnunk” – tette hozzá. Hangoztatta, hogy az európai országok hajlandók diplomáciai támogatást nyújtani a tárgyalások újraindításához.
„Egy terrorista rezsimmel van dolgunk, befelé és kifelé is. Jó lenne, ha ez a rezsim megdőlne” – emelte ki Merz az ARD német közszolgálati televíziónak nyilatkozva. „Még mindig megvan a lehetőség arra, hogy az iráni kormány még cselekvőképes része (…) visszatérjen a tárgyalóasztalhoz. Az ajánlat áll” – hangsúlyozta.
„Ha pedig nem hajlandók a tárgyalásokra, akkor Izrael el fog menni a végsőkig” – tette hozzá. A ZDF német közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva a kancellár azt mondta, hogy meglátása szerint Izrael „elvégzi a piszkos munkát” az egész Nyugat számára.
„Csak azt mondhatom, hogy legnagyobb tiszteletem az előtt, hogy az izraeli hadseregnek, a vezetésnek megvolt a bátorsága ahhoz, hogy ezt megtegye” – utalt Merz az Irán elleni csapásokra. „Máskülönben talán hónapokig vagy évekig kellett volna néznünk e rezsim terrorját, és talán egy atomfegyverrel is a kezében” – fűzte hozzá. A kancellár beszélt arról is, hogy napirendre kerülhet a teljes iráni atomprogram megsemmisítése, ha Teherán nem tér vissza a tárgyalóasztalhoz.
„Az izraeli hadsereg nyilvánvalóan képtelen ezt megvalósítani. Nincsenek meg a szükséges fegyverei hozzá. De az amerikaiaknak megvannak” – vélte.
Arra reagálva, hogy Donald Trump hibának nevezte Oroszország kizárását az egy időre G8-cá alakult csoportból 2014-ben, Merz azt mondta: „Változatlanul helyesnek tartom Vlagyimir Putyin orosz elnök kizárását a G8-formátumból a Krím annexiója nyomán, ahogy azt annak idején nevezték (…) Ebben a formátumban nem hadurakkal és háborús bűnösökkel ülünk együtt. És ezért marad minden továbbra is úgy, hogy Putyinnak semmi keresnivalója ennél az asztalnál” – hangoztatta.
Keir Starmer brit miniszterelnök szintén a G7-csúcson újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Trump semmi olyasmit nem mondott, ami arra utalna, hogy Washington is bele kívánna avatkozni Izrael és Irán konfliktusába, „ellenkezőleg, a G7 nyilatkozata a feszültségmentesítésről szól”.