
MH
2025. július 11. péntek. 22:12
„Manipulatívnak” titulálta a magyar kormány nyilatkozatait egy kényszersorozási akció alkalmával elhurcolt és brutálisan összevert, majd a sérüléseibe később a beregszászi kórházban belehalt Sebestyén Józseftragédiájával kapcsolatban Heorhij Tykhij ukrán külügyi szóvivő pénteken, egy kijevi sajtótájékoztatón.
Az Interfax-Ukraine beszámolója szerint a szóvivő keményen ostorozta a hivatalos magyar kommunikációt:
„A magyar vezetés nyilatkozatai a tragédiáról, az ukrajnai mozgósításról manipulatívak. Teljesen eltorzítják a valós helyzetet, és Oroszország propagandáját szolgálják.”
Tykhij úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány úgy tálalja az esetet, mintha Ukrajnában a mozgósítás öncélú lenne. Hangsúlyozta:
„A mozgósítás oka Ukrajnában az orosz agresszió az államunk ellen.”
A hivatalos ukrán álláspont szerint tehát ez magyarázza és egyben fel is menti Sebestyén József halálát.
A magyar fél szerint azonban a Beregszászon meghalt Sebestyén József halálát bántalmazás okozta.
Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, akit meggyilkoltak, az egy volt közülünk”, és kijelentette, hogy ki kell vizsgálni az ügyet.
Tykhij szerint a magyar kormány figyelmét inkább Oroszországra kellene irányítani:
„Ha Magyarországot valóban aggasztja a magyar etnikum sorsa Ukrajnában, logikus lenne erőfeszítéseit Oroszországra összpontosítania.”
Az eset napvilágra kerülését követően az ukrán kormányzat azonnal szégyentelen terelésbe, álhírgyártásbaés felelősséghárításba kezdett a számukra rendkívül kellemetlen tragédia kapcsán.