
Az ukrán elnök egy bécsi sajtótájékoztatón elmondta, reméli, hogy lesz lehetősége egy ilyen megbeszélésre. Hozzátette, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai segély jelenleg azokat az elemeket tartalmazza, amelyeket a korábbi években, a megelőző adminisztráció hagyott jóvá.
Zelenszkij megjegyezte, hogy nehéz arról beszélni, mi lenne Ukrajnával amerikai segítség nélkül. Kifejtette, hogy az Egyesült Államok akkor nyújtott jelentős segítséget, amikor Európa védelmi termelése alacsonyabb szinten volt.
„Az egyik kérdés, amelyet megvitatok Trump elnökkel a találkozón, egy olyan védelmi csomagra vonatkozik, amelyet Ukrajna készen áll megvásárolni. Ezt meg fogjuk vele beszélni. Biztos vagyok benne, hogy lesz erre lehetőségünk. Legalábbis számítok rá” – mondta az ukrán elnök,írja a lb.ua.
A G7-csúcson Ukrajna a szankciók és a befagyasztott vagyonok kérdését is meg akarja vitatni az országok vezetőivel. „Ársapkára van szükségünk az energiahordozókra, az orosz olajra” – fogalmazott Zelenszkij.
Az elnök szerint mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy az Egyesült Államok és Európa szövetsége ne essen szét.