
MH/MTI
2025. május 6. kedd. 22:49
Donald Trump „nagyon pozitív hírnek” nevezte azt, hogy a Jement uraló húszik leállítják támadásaikat a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen. Megfogalmazása szerint a húszik „kapituláltak”, hozzátette, hogy az Egyesült Államok elfogadja az adott szót, és „azonnali hatállyal” leállítja az ellencsapásait. „Nem akarnak harcolni, és mi ezt díjazzuk. Leállítjuk a bombázásokat” – fogalmazott az elnök.
Marco Rubio amerikai külügyminiszer hozzáfűzte, hogy a „feladat” a tengerhajózás szabadságának helyreállítása volt, és amennyiben ez teljesül, az Egyesült Államok leállítja a beavatkozását.
A jemeni húszi iszlamista fegyvereseket az Egyesült Államok terrorszervezetként tartja nyilván.
Donald Trump egyben közölte, hogy jövő hétfőn a Közel-Keletre utazik, a látogatás Szaúd-Arábia mellett érinteni fogja az Egyesült Arab Emírségeket, valamint Katart. Részletek említése nélkül közölte, hogy „nagyon-nagyon nagy bejelentésre” készül még az utazást megelőzően, már akár csütörtökön, vagy pénteken. Hozzátette, hogy pozitív bejelentésről lesz szó, az egyik legfontosabb bejelentésről lesz sok év óta „egy bizonyos témakörben”. Később még hozzátette, hogy „nem feltétlenül” kereskedelmet érintő bejelentésről lesz szó.
Mark Carney kanadai miniszterelnök elismerését hangoztatta az Egyesült Államok nemzetközi biztonság megteremtését célzó lépéseiért. Donald Trumpot „változást hozó” elnöknek nevezte, aki megalkuvást nem ismerve összpontosít a gazdaságra, amerikai munkásokra, a határbiztonságra és a világ biztonságára.
A két vezető közlése szerint az amerikai-kanadai csúcstalálkozó napirendjén szerepelnek többi között a kétoldalú kereskedelem átalakításának kérdései, a vámok körüli viták, valamint az ukrajnai konfliktus rendezésének folyamata.