„Továbbra is hozzáférünk az Egyesült Államok piacához, és ezzel talán a republikánusok rokonszenvét is sikerül elnyerni” – ilyen és hasonló nyilatkozatokkal vigasztalódnak a japán kormányzati szereplők, miután Tokió gyakorlatilag meghajolt az amerikai elnök előtt. A tőzsde kedvezően reagált a bejelentésre: a TOPIX autórészvény-indexe például több mint 11 százalékot emelkedett, mivel a súlyosan exportfüggő ország sokkal rosszabbul is járhatott volna, ha megállapodás nélkül köszönt rá augusztus 1-je, és teljes haragjával sújt a Trump-tornádó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Japán jól járt volna az alkuval. Sőt, az előzetes becslések szerint az egyezmény ebben a formájában is érzékenyen érinti a japán gazdaságot, és különösen a kis- és középvállalatok helyzetét veszélyezteti.
A megállapodás legfontosabb pontja, hogy a korábban kilátásba helyezett 25 százalékos amerikai vámot végül 15 százalékra mérsékelték. Az autók esetében az alapvámmal együtt ugyancsak 15 százalékos terheléssel kell számolni, ami jelentős ugyan, de enyhébb, mint amitől a japán ipar legrosszabb forgatókönyvként tartott. Ezzel együtt a gyártók kezdhetnek matekozni: ha nem csinálnak semmit, egy 22 000 dolláros Toyota Corolla hamarosan több mint 25 000 dollárba fog kerülni, ami rontja a pozícióját az árversenyben. Ha viszont a japánok „benyelik” a különbözetet, azzal csökken a profitjuk, ami a nap végén elmaradt fizetésemeléseket, sőt, munkahelyek megszűnését eredményezi.
Az acél- és alumíniumtermékekre ugyanakkor továbbra is 50 százalékos büntetővám vonatkozik, és ezek a szektorok különösen érzékenyek, valamint szorosan kapcsolódnak az autó- és gépiparhoz is.
Cserébe Japán vállalta, hogy több mint 550 milliárd dollár értékben hajt végre beruházásokat az Egyesült Államokban – állami hátterű pénzintézetek közreműködésével. Emellett jelentősen, 75 százalékkal növeli az amerikai rizs importját, 80 milliárd dollár értékben vásárol mezőgazdasági termékeket, és 100 darab Boeing gyártmányú repülőgépet rendel. (A részletekre még visszatérünk.)
A Bloomberg és több japán hírportál szerint ez a csomag lényegében egyoldalú piacnyitást és stratégiai vásárlást jelent, amelynek nyertese egyértelműen az Egyesült Államok.
Trump a megállapodást „a történelem legnagyobb üzleteként” jellemezte, és többször használta a kölcsönös vám” kifejezést. A valóság azonban mást mutat. A vámszint igazából nem kölcsönös, és az Egyesült Államok egyoldalúan határozta meg, mi számít „arányosnak”. A kölcsönös vámok fogalma tehát leginkább egy eufemizmus a zsarolás és a büntetővámok helyett.
A Teikoku Data Bank előrejelzései már korábban figyelmeztettek a hasonló forgatókönyvek veszélyeire. Egy 10 százalékos vám esetén 0,3 százalékpontos GDP-visszaesést és 2,5 százalékos növekedést prognosztizáltak a csődök számában, ami hozzávetőleg 10 489 vállalatot jelent. A „Trump-tornádó” viszont 24 százalékos vámmal és a GDP-növekedés 0,5 százalékpontos visszaesésével járt volna.
Itt érdemes megjegyezni, az elemzők azért számolta 10 százalékos vámalkuval, mert ez volt Donald Trump eredeti ajánlata, ám a tárgyalások közben egyszer csak úgy döntött, legyen inkább 15. A 24 százalékos, már-már apokaliptikus forgatókönyvhöz képest a valóság elsőre „csak” 15 százaléknak tűnik, a részletek figyelembevételével azonban az alku hatásai várhatóan közelebb esnek majd a pesszimista prognózishoz.
A megállapodás ugyanis strukturálisan is aszimmetrikus. Míg például a háborúban álló Ukrajna 50–50 százalékos haszonmegosztásban állapodott meg a Trump-adminisztrációval a riktaföldfém-alkuként elhíresült egyezményben, Japán esetében az arány 90–10 az Egyesült Államok javára, ráadásul az USA nemcsak gazdasági, hanem stratégiai előnyökhöz is jut a japán fegyverzetvásárlások és mezőgazdasági piacnyitás révén.
Utóbbi kapcsán kiemelendő: Tokió sokáig éppen a saját rizstermesztői miatt állt ellen az amerikai nyomásnak. De e mögött talán egészségügyi megfontolások is voltak, hiszen az eddigi gyakorlat szerint az amerikai importot döntően csak takarmányozásra használták!
Trump tehát valóban nagy győzelmet aratott: csökkentette a deficitet és meghunyászkodásra kényszerítette a japánokat, akik a jövőben kevesebb autót, vagy kisebb haszonkulccsal fognak eladni az USA-ban, miközben hozzájárulhatnak az ezer sebből vérző Boeing megmentéséhez is, amit a sorozatos katasztrófák után a piac máskülönben halálra ítélt volna.
Ezzel szemben Tokió elmondhatja, hogy az alkuval rövid távú stabilitást nyert, és reménykedhet benne, hogy ekkora engedmény és ennyi befektetés után továbbra is számíthat az USA katonai-politikai gyámságára Kínával szemben. Mindezért viszont olyan gazdasági és társadalmi árat fizet érte, amely hosszú távon veszélyeztetheti az autóipar versenyképességet, a belső keresletet, valamint a kis- és középvállalatok túlélési esélyeit.
