
Több mint 60 ezer tonna amerikai humanitárius élelmiszersegély hever kihasználatlanul a világ raktáraiban – senki sem igényli, és az állomány egyre inkább megromlik. Erről a The Washington Postszámolt be, amerikai külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva.
A lap szerint az élelmiszerek jelentős részének lejár a szavatossági ideje, ezután pedig a teljes készletet meg kell semmisíteni.
A beszámoló szerint már ezen a héten „megsemmisítendő” feliratú matricákat ragasztottak több száz doboz segélyszállítmányra. A döntés mögött az USA Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) programjainak leállítása áll.
További részletek szerint csak Rhode Island államban körülbelül 185 ezer doboz élelmiszerporosodik felhasználatlanul – ezek amerikai költségvetési forrásból lettek kifizetve, de soha nem kerültek kiszállításra. A teljes készlet értéke mintegy 75 millió dollár.
Korábban az is kiderült, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya elrendelte majdnem 500 tonna – még Joe Biden elnöksége alatt beszerzett – keksz elégetését. Ezeket a csomagokat pakisztáni és afganisztáni gyerekek számára szánták.