Donald Trump a győzelem kapujában

Az első előrejelzések szerint Trump nyeri Indianát és Kentuckyt, Harris pedig Vermontot – ez szinte biztosra vehető. Virginia, Georgia és Florida szintén pirosodik (a republikánus párt színe). Az AP számításai szerint eddig 3 elektori szavazata van Kamala Harris-nak és 19 Donald Trumpnak. A győzelemhez legalább 270-re van szükség. Érdemes megjegyezni, november 5-én nemcsak elnököt választanak…

Részletek

A Kongresszus hatalmas összeesküvést tárt fel az amerikai állampolgárok ellen

„Tömeges félretájékoztatást látunk, amelyet a média, a demokraták és a republikánusok terjesztenek, és arra használják, hogy befolyásolják az emberek véleményét, és bizonyos lépésekre készteti őket”, azaz arra, hogy hogy formálják a közvéleményt, mutatott rá a képviselő, tudatta a RIA Novoszti. Példaként említette a Donald Trump elleni folyamatos támadásokat, amelyek véleménye szerint az állampolgárokat hivatottak meggyőzni,…

Részletek

Republikánus lesz a szenátusi többség a jövőben

MH/MTI 2024. november 6. szerda. 6:45 A republikánusok kerülnek többségbe az amerikai szenátusban, miután a kedden tartott részleges kongresszusi választáson két helyet is elnyertek a demokrata párttól – derül ki a szerda hajnalban nyilvánosságra hozott, magas feldolgozottságú választási részeredményekből. Nyugat-Virginia állam részéről Jim Justice kormányzó, Ohióban pedig Bernie Moreno üzletember veszi át a szenátori megbízatást…

Részletek

Trump győzelme Ukrajna pénzelésének végét jelentené

Nem valószínű, hogy Volodimir Zelenszkij egy béketárgyalás keretében visszakapná a Krím-félszigetet és a Donbászt, vagy jóvátételt kapna az országát ért óriási károkért – mondta Tim Willacy-Wilsey, az Egyesült Királyság egyik vezető elemzője. Elemzők szerint Trump a háború „erőszakos” leállítása érdekében bejelentheti a Kijevnek nyújtott pénzügyi támogatás blokkolását is. „Extrém forgatókönyv lenne, ha Trump azonnal megszakítaná…

Részletek

Harris vagy Trump? Egyre kiélezettebb a verseny

Az első előrejelzések szerint Trump nyeri Indianát és Kentuckyt, Harris pedig Vermontot – ez szinte biztosra vehető. Virginia, Georgia és Florida szintén pirosodik (a republikánus párt színe). Az AP számításai szerint eddig 3 elektori szavazata van Kamala Harris-nak és 19 Donald Trumpnak. A győzelemhez legalább 270-re van szükség. Érdemes megjegyezni, november 5-én nemcsak elnököt választanak…

Részletek

Csalódott indiánok

Buu Nygren, a Navajo Nation elnöke kedden azt közölte, hogy „nagyon csalódott”, miután Apache megyében több szavazóhelyiségben technikai problémák jelentkeztek – közölte a Mandiner. „Tudjuk, hogy a legutóbbi választáson a navahók jelentősen hozzásegítették Joe Bident a győzelemhez. Emiatt elég ironikus, hogy a technikai kérdések az állam leginkább navajo megyéjében történtek” – mondta Nygren. A Navajo…

Részletek

A republikánusok vihetik a szenátusi helyek többségét

A Fox News előrejelzése szerint az Egyesült Államok Republikánus Pártja szerzi meg a szenátus mandátumainak felét a választásokon, megfosztva a demokratákat az Egyesült Államok Kongresszusa felsőházának feletti irányítástól. Az amerikai csatorna számításai szerint a republikánusok már megszerezték a 100 mandátum felét, míg a demokraták egyelőre csak 42 mandátumot zsebeltek be, közölte a Ria.ru. A jelenlegi…

Részletek

Tüntetők a Fehér Háznál

A szabad Palesztináért tüntetők minden amerikai elnökjelölt ellen tiltakoznak, mert szerintük egyikük sem képviseli az ő érdekeiket. Máshol is akadnak problémák: amerikai beszámolók szerint Milwaukee-ban több mint 30 ezer levélszavazatot és korai voksot számolnak újra, miután a tisztviselők észrevették, hogy 13 szavazatszámláló gép nem volt megfelelően lezárva. Egyelőre nem feltételezik azt, hogy bármilyen manipuláció történt…

Részletek

Harris vagy Trump? Elkezdődött az eredményhirdetés

Nagy Áron 2024. november 6. szerda. 1:09Frissítve: 2024. november 6. 1:36 Hazai idő szerint 1 órakor elkezdtek érkezni az első adatok az Egyesült Államokból. A közvélemény-kutatások szerint rendkívül szoros lehet az eredmény, és a 7 billegő államban dől majd el, ki lesz a következő elnök. Ezek közül négyben hajszállnyival Donald Trump vezetett a legutolsó felmérések…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.