Peszkov szerint most fog kiderülni, hogy az USA változtat-e Ukrajna-politikáján

Az Egyesült Államok képes megváltoztatni az Ukrajnával kapcsolatos külpolitikájának irányát, de hogy ezt megteszi-e, az majd január után derül ki – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, számol be a RIA Novosztyi. „Az Amerikai Egyesült Államok képes megváltoztatni külpolitikájának pályáját. De hogy ez megtörténik-e és hogyan, ha megtörténik, azt majd január után fogjuk látni”…

Részletek

Orbán Viktor: Új európai stratégiára lesz szükség Ukrajna kapcsán

Orbán Viktor a felszólalásában kifejtette: Amerikában republikánus győzelem született, ez pedig azt a „kérdést teszi az asztalra nekünk európai vezetőknek”, hogy vajon Európa egyedül képes lesz-e az eddigi katonai és pénzügyi támogatás fenntartására Ukrajna irányába. „Efelől komoly kétségek vannak, ezért új európai stratégiára lesz szükség” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek első lépéseit csütörtökön Budapesten tehetik…

Részletek

Sorba érkeznek a gratulációk

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az elsők között gratulált Donald Trumpnak a történelmi újraválasztásához, valamint hangsúlyozta, az új vezetés új fejezetet jelenthet a két ország eddig is szoros együttműködése szempontjából. Az ukrán elnök Volodimir Zelenszkij is gratulált Trumpnak, közleményében pedig hangsúlyozta, nagyra értékeli az elnök béke iránti elköteleződését, és reméli, hogy az új vezetéssel közelebb kerülhet…

Részletek

Reagált az orosz külügyminisztérium Trump konfliktusok megszüntetéséről szóló kijelentésére

Korábban Trump amerikai elnökjelölt, aki a választási eredmények után bejelentette győzelmét, azt mondta, hogy nem háborúk kirobbantását, hanem azok befejezését tervezi. „Természetesen ezeket a téziseket tetteknek kell követniük, konkrét tetteknek, amelyekre mindenki összpontosítani fog” – mondta Zaharova a Rosszija 24 televíziós csatornán. Szerinte Trump felismerte, hogy az USA-nak meg kell oldania a belpolitikai problémáit. Írta…

Részletek

Íme Trump győzelmi tánca + VIDEÓ

A világhálón megjelent videón a politikus táncra perdül és időnként rámutat valakire a színfalak mögött. Trump integet az eseményre érkező támogatóinak is. Objektum doboz Ezt megelőzően a gyűlésen a republikánus „politikai győzelmet” hirdetett a választásokon, és magát az Egyesült Államok 47. elnökének nyilvánította. A politikus biztosította, hogy az ő kormányzása „valóban aranykor lesz az Egyesült…

Részletek

Kamala Harris ma már nem áll színpadra

Kamala Harris, a Demokrata Párt elnökjelöltje minden jel szerint elveszítette a választást, miután a csatatérállamok egyikében sem tudta megismételni Joe Biden győzelmét. A párt eredményváró bulijai országszerte elkezdtek kiüresedni, a támogatók pedig finoman szólva sem örülnek az eredménynek. Az este kezdetén még örömünnep uralkodott a Howard Egyetemen, ahol Kamala Harris is várta az eredményeket, azonban…

Részletek

Trump összetörte a kék falat

Sütő-Nagy Zsolt 2024. november 6. szerda. 9:37 – Tömören fogalmazva: a legfontosabb, hogy Trump összetörte a kék falat – állapította meg Erdélyi Rezső politológus. – Azt a tagállami vonalat, amelyet Pennsylvania, Michigan, Wisconsin képez, és ahol a demokraták alapvetően reménykedtek a győzelemben, mert úgy érezték, hogy megtarthatják, mint hagyományosan demokrata államokat, ezt a falat Trump…

Részletek

Donald Trump: Köszönöm az amerikai embereknek!

Donald Trump megköszönte az amerikai emberek támogatását, hogy nemcsak a 45., de a 47. elnöknek is őt választották. Trump emellett arról is beszélt, hogy Amerikának jelenleg segítségre van szüksége, és ezt a segítséget meg is akarja adni, hogy újra naggyá tehessék Amerikát. A republikáus jelölt emellett beszédében hangsúlyozta, hogy minden készen áll tervei megvalósításához, hiszen…

Részletek

Szijjártó Péter: Trump első elnöksége alatt csúcson voltak a magyar–amerikai politikai kapcsolatok

Az amerikai választók döntése nyomán jó reményünk lehet arra, hogy a magyar–amerikai politikai együttműködés újra csúcsformába kerül, hiszen hasonlóan gondolkodunk a békéről, az illegális bevándorlásról és a családok védelméről – mutatott rá a tárcavezető, aki szerint „minden eddiginél jobb esély van arra, hogy Ukrajnában majdnem ezer nap után végre újra béke legyen!” Írta a Magyar…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.