Az olajárak lefelé mozdultak Trump nyilatkozatai után

Moszkvai idő szerint 19 óra 47 perckor a márciusi Brent nyersolaj határidős jegyzése 0,91 százalékkal, 78,28 dolláron állt hordónként, míg a márciusi WTI határidős jegyzése 1,17 százalékkal, 754,56 dolláron. Trump beszéde előtt mindkét fajta ára gyengén ingadozott. A davosi Világgazdasági Fórum résztvevői előtt Trump elmondta, hogy az OPEC-et az olajárak csökkentésére kívánja kérni – szerinte…

Részletek

Szijjártó Péter: Továbbra is áll Benjamin Netanjahu meghívása

MH/MTI 2025. január 23. csütörtök. 21:19Frissítve: 2025. január 23. 21:20 A tárcavezető az izraeli kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésekre válaszolva kiemelte, hogy az izraeli miniszterelnök magyarországi meghívása továbbra is áll, ennek kapcsán pedig elítélte a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát Benjamin Netanjahu ellen. Aláhúzta, hogy ez a határozat lejáratta az ICC-t, világossá tette, hogy politikailag motivált…

Részletek

Donald Trump: Történelmi jelentőségű második elnöki ciklus

MH/MTI 2025. január 23. csütörtök. 22:03 Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok jelenlegi problémái – az infláció, az afganisztáni kivonulás, az október 7-i Izrael elleni támadás és az ukrajnai háború – elkerülhetőek lettek volna az ő vezetése alatt. Ebből a szempontból történelmi jelentőségűnek nevezte visszatérését az Fehér Házba. Trump úgy vélte, a demokrata párti kormány…

Részletek

„Veszélyes idő”

„Trump veszélyes időben került hatalomra Zelenszkij számára Ukrajnában. A politikus számára megjelent egy másik probléma is: egy feléledő politikai ellenzék az országban, amelyet egy esetleges tűzszünet és az azt követő választások inspiráltak” – áll az anyagban – írja a Ria.ru. Emellett az újságírók rámutattak, hogy Zelenszkij csökkenő politikai támogatottsága aláássa a harcokban betöltött vezető szerepét…

Részletek

Trump megszólalt Kínával kapcsolatban

„Mi csak méltányosságot akarunk. Egyszerűen csak egyenlő feltételeket akarunk. Nem akarunk visszaéléseket. Hatalmas hiányunk van Kínával szemben. Az előző amerikai elnök, Joe Biden hagyta, hogy ez kicsússzon az irányításunk alól. Neki 1,1 billió dolláros deficitje van, nevetséges, és ez egyszerűen egy tisztességtelen kapcsolat. És nekünk csak tisztességessé kell tennünk őket. Nem fenomenálissá” – mondta Trump…

Részletek

Katona Bencét nevezték ki magyar–amerikai miniszteri biztossá

MH/MTI 2025. január 23. csütörtök. 17:07 A közleményben emlékeztettek: az Amerikai Egyesült Államok Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, a kormány célja, hogy Donald Trump hivatalba lépésével új aranykor köszöntsön be a magyar–amerikai együttműködésben. A kormány arra törekszik, hogy a két ország között enyhüljenek a vízumszabályok, helyreálljon a kettős adóztatásról szóló megállapodás és újból közvetlen járatokkal…

Részletek

Moszkva olyan jelekre vár Trumptól, amelyeket még nem kapott meg

Az ukrajnai konfliktust nem Donald Trump, hanem az orosz hadsereg fogja megoldani – jelentette ki Andrej Kartapolov, az orosz Állami Duma védelmi bizottságának vezetője az új amerikai elnök ultimátumára válaszul. A nyilatkozatát, amely szerint „sem 100, sem 180 nap múlva egyetlen Trump sem fogja megoldani és szabályozni az ukrajnai konfliktust” a Pravda szimbolikusan a „különleges…

Részletek

Kövér László: Egyensúlyokra van szükség a világban

MH/MTI 2025. január 23. csütörtök. 15:39Frissítve: 2025. január 23. 15:43 Mihamarabbi erőegyensúlyra van szükség az államok, mint közhatalmak és az őket jelenleg ostromló magánhatalmak között – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Alkotmánybíróság alapításának 35. évfordulója alkalmából csütörtökön rendezett nemzetközi konferencián mondott köszöntőjében. Hozzátette: a nyugati világban emellett változatlanul alkotmányos egyensúlyra és kölcsönös ellenőrzésre…

Részletek

A Kreml reagált Trump fenyegetésére

„Természetesen nagyon szorosan figyeljük az összes retorikát, az összes nyilatkozatot. Gondosan rögzítünk minden árnyalatot, továbbra is készen állunk a párbeszédre, Putyin elnök ezt többször is mondta. Az egyenlő párbeszédre, a kölcsönösen tiszteletteljes párbeszédre – ez a párbeszéd a két elnök között zajlott, ismétlem, Trump első elnöksége idején, és várjuk a jeleket, amelyek még nem érkeztek…

Részletek

Zelenszkij: Ez nem volt tisztességes!

Jelenleg négy NATO-ország ellenzi Ukrajna csatlakozását a szövetséghez, az Egyesült Államok mellett Magyarország, Szlovákia és Németország, ám Donald Trump amerikai elnök befolyásolhatja a döntés ellenzőit – reménykedik Volodimir Zelenszkij az Unian beszámolója alapján – tájékoztat a Mandiner. Az ukrán elnök dühösen közölte: „Egyes államok azt állították, hogy Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, de ezek hamis szavak…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.