Bejött Trump számítása

Ez azóta több irányból is megerősítést nyert, és szintén Trump vámháborús győzelmét vetíti előre kedd reggeli cikkében a kormánykritikus New York Times, számol be a mandiner.hu.

„Trump megnyeri a kereskedelmi háborút” – olvashatjuk az amerikai gazdaság helyzetét elemző cikk címében.

A lap szerzője gyakorlatilag tényként közli, hogy Donald Trump úgy tűnik, megnyerte a vámháborút, miután „olyan jelentős gazdaságok, mint az Európai Unió és Japán hirtelen elfogadták a magasabb exportvámokat, engedve Trump elnök követeléseinek, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút” – olvashatjuk a cikkben. Hozzáteszik, az amerikai elnök globális kereskedelmi víziója megvalósulni látszik, mivel a világ legnagyobb gazdaságai „sorban állnak, hogy aláírják a modern történelem legmagasabb vámtarifáit tartalmazó megállapodásokat”.

Az amerikai emberek is érezni fogják a megnövelt vámok hatását

A cikk szerint ez az eredmény igazolja Trumpot, akinek az volt a prekoncepciója, hogy az amerikai gazdaság elég erős ahhoz, hogy a vámkérdéssel nyomást tud gyakorolni kereskedelmi partnereire. Ugyanakkor az újságíró aggodalmát fejezi ki, hogy míg az amerikai gazdaságot látványosan nem fogja visszavetni a külföldi vámok megemelése, az emberek a mindennapokban érezni fogják a hatásait.

A kormány azzal érvel, hogy a magasabb vámok sokkal több vállalatot fognak arra ösztönözni, hogy az Egyesült Államokban létesítsenek gyárakat, ami amerikaiaknak teremt munkahelyet, miközben a vámok minimális hatást gyakorolnak a vállalkozásokra és a fogyasztókra.

Az elnök ragaszkodik ahhoz is, hogy a vámokat nem az amerikai vállalkozások vagy fogyasztók, hanem a külföldi kormányok fogják megfizetni.

A liberális New York Times által idézett szakértő szerint ugyanakkor a vámok árát nem a külföldi kormányok, hanem végső soron az amerikaiak fogják megfizetni. Clyde Prestowitz közgazdász, aki a Reagan-adminisztráció alatt kereskedelmi miniszteri tanácsadóként is szolgált, de 2020-ban Trump ellen, Biden megválasztásáért kampányolt, úgy látja, Trump politikája „sokban hasonlít” az 1946 előtti Egyesült Államokhoz, és Kínához, amelyek úgynevezett merkantilista politikával építették gazdaságukat, és a protekcionizmus segítségével próbáltak kereskedelmi többletet felhalmozni. A lap egy másik közgazdászt is idéz, Brad Setsert, aki szerint

a kisgépek, ruházati cikkek és játékok ára fog emelkedni Amerikában, mivel Trump az ezeket gyártó ázsiai országokra vetett ki magas adóterheket.

A szakértő hozzátette, a vámok miatti áremelkedés „elég nagy lesz ahhoz, hogy észrevehető legyen, de nem jelent óriási sokkot.”

Magyar hírlap

Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.