
Petr Pavel hangsúlyozta, hogy Ukrajna ügyében nem szabad illúziókat kergetni, és a tárgyalások menetét inkább konkrét eredmények alapján kell értékelni.
A világ vezető politikusainak tárgyalásai az ukrajnai háborúról még csak az elején tartanak, ezért szükséges tompítani az elvárásokat – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő kedden a Prágától nyugatra fekvő Lány településen újságírókkal találkozva. Az elnök szerint a rendezés érdekében továbbra is erős nyomást kell gyakorolni Oroszországra.
Valószínűleg mindnyájan azt szeretnénk, hogy a tárgyalások mihamarabb megállapodáshoz vezessenek a háború befejezéséről és Ukrajna újjáépítéséről. Tekintettel arra, hogy még csak a folyamat kezdetén vagyunk, tompítani kellene az elvárásokat, és inkább a konkrét eredményekre figyelni – mondta. Pavel emlékeztetett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már belegyezett a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való találkozóba, de Moszkva ezt még hivatalosan nem erősítette meg.
Csak ezt követően lehet kiértékelni, hogy a tárgyalási folyamat a gyors békéhez vezet vagy újabb időszerzésre kell számítani különféle előnyök megszerzése érdekében
– fejtette ki az elnök. A cseh államfő szerint ha Európa és az Egyesült Államok összehangolják az Oroszország elleni szankciókat, akkor a folyamat nem fog elhúzódni.
Amennyiben a szankciókat gyorsan feloldanák, akkor Oroszország nem lesz nyomás alatt, s még néhány hónapig is elhúzhatja a harcokat
– mutatott rá.