
MH/MTI
2025. június 20. péntek. 20:17
Elmondta, hogy Oroszországnak nem célja a határ menti 10-12 kilométeres biztonsági övezet kialakítása során az ukrajnai Szumi város elfoglalása, de ezt a lehetőséget nem lehet kizárni.
„Sokszor elmondtam, hogy szerintem az orosz és az ukrán nép valójában egy nép. Ebben az értelemben egész Ukrajna a miénk” – fogalmazott.
Arról is szólt, hogy Moszkva sohasem vonta kétségbe az ukrán nép jogát a függetlenségre és a szuverenitásra.
Mind Irán, mind Oroszország esetében a fenyegetést alapvetően ugyanazok az erők jelentik, amelyek ellenzik az országok törvényes érdekeinek biztosítását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
„Támogatjuk Iránt törvényes érdekeiért, köztük a békés célú atomenergiáért folytatott küzdelmében. Mindig is ezt az álláspontot képviseltük, és elvi álláspontunk ebben az ügyben és ebben a konfliktusban nem változott” – mondta.
Közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök megígérte: támogatja Oroszország követelését, hogy biztosítsák a busehri atomerőművet építő orosz alkalmazottak biztonságát. Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken elmondta, hogy a létesítményben jelenleg 300 orosz állampolgár dolgozik, az összes ottani orosz alkalmazott létszáma mintegy ötszáz.