usavalasztas.hu

Csaknem fél magyarországnyi ukrán él külföldön

MH/MTI 2025. július 10. csütörtök. 20:36 A 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyermekeik pedig állami iskolába járhatnak – közölte a hivatal. A jelentés szerint május végén 4 278 955 menedékes státusszal rendelkező ukrán állampolgár élt…

Részletek

Kijev újabb egymilliárd eurót kapott az EU-tól

MH/ MTI 2025. július 10. csütörtök. 20:07 „Az általunk a G7-tel közösen elindított ERA kezdeményezés működik és jó eredményeket hoz. Az év eleje óta Ukrajna már több mint 18,5 milliárd dollárt kapott a befagyasztott orosz pénzekből. Ezeket az összegeket Ukrajna ellenálló képességének növelésére és az ország mielőbbi újjáépítésére fordítjuk” – hangsúlyozta a kormányfő. Az Ukrajinszka…

Részletek

Németország bevásárol az ukránoknak

A bejelentés néhány órával azután érkezett, hogy Oroszország újabb nagyszabású légicsapást mért Ukrajnára: az orosz hadsereg 397 drónt és 18 rakétát indított, főként Kijev ellen, legalább két halálos áldozattal és több mint húsz sebesülttel. Merz elmondta, hogy már a múlt héten kérte Donald Trump amerikai elnöktől, hogy szállítsanak Patriotokat Ukrajnának, és hozzátette: „készek vagyunk újabb…

Részletek

Lavrov és Rubio Malajziában tárgyalt a kapcsolatok javításáról

Oroszország és az Egyesült Államok külügyminisztere a kétoldalú kapcsolatokról, Ukrajnáról, valamint Irán és Szíria ügyéről tárgyalt a malajziai Kuala Lumpurban – írta meg a Kommerszant. Az ASEAN-csúcstalálkozó margóján megrendezett egyeztetésen Szergej Lavrov és Marco Rubio megerősítette elkötelezettségét a konfliktusok békés rendezése, valamint az orosz–amerikai gazdasági és humanitárius együttműködés helyreállítása mellett. A megbeszélésen kiemelték a közvetlen…

Részletek

Trump megbízottja egy új Marshall-tervvel segítené Ukrajnát

Az ukrán portál azt írta: Kellogg ennek a véleményének a Jaltai Európai Stratégia (YES) kezdeményezés és a Viktor Pincsuk Alapítvány által szervezett megbeszélésen adott hangot az Ukrajna újjáépítéséről szóló URC-2025 nemzetközi konferencia előestéjén. Emlékeztetett arra, hogy a második világháború befejezése után az Egyesült Államok végrehajtotta az európai Marshall-tervet. – Azt hiszem, ugyanezt kell tennünk Ukrajnával…

Részletek

Így reagált az orosz külügyminiszter-helyettes Trump fenyegetésére

MH/ MTI 2025. július 10. csütörtök. 17:35Frissítve: 2025. július 10. 17:47 Donald Trump amerikai elnök vasárnap 10 százalékos pótvámmal fenyegette a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika, Indonézia, Egyiptom, Irán, Etiópia és az Egyesült Arab Emírségek) tagjait Amerika-ellenesnek nevezve a csoportosulást. „A BRICS nem egy Amerika-ellenes társulás. A BRICS napirendjén egyetlen Amerika-ellenes elem sincs” –…

Részletek

Friedrich Merz kioktatta Donald Trumpot

– Két üzenetem van. Az egyik Moszkvának és Putyinnak: nem adjuk fel – fogalmazott Merz. A másik üzenet Trumpnak szólt, akit felszólított, hogy „maradjon együtt az európaiakkal”, és támogassa Ukrajnát. A német vezető szerint az Egyesült Államok és Európa közösen törekszik a világ politikai stabilitására, és az amerikai elnöknek „ezen az oldalon és ezen a…

Részletek

Agyonlőtték az Ukrán Biztonsági Szolgálat ezredesét

MH/ MTI 2025. július 10. csütörtök. 16:47Frissítve: 2025. július 10. 17:27 A biztonsági szolgálat sajtóosztálya az Ukrajinszka Pravda hírportállal közölte, hogy helyi idő szerint reggel 9 óra körül egy férfi odalépett Ivan Voronicshez, az SZBU ezredeséhez, és ötször célzottan rálőtt pisztollyal, majd elmenekült a helyszínről. A lövések következtében az áldozat több súlyos, áthatoló lőtt sebet…

Részletek

Kárpátalján tartják fogva a hadköteles férfiakat

MH/ MTI 2025. július 10. csütörtök. 16:37 Joszip Babics, egy elfogott kárpátaljai férfi úgy nyilatkozott, hogy Csapra vitték be a határőrlaktanyába, június 28. óta erőszakkal ott tartják. Hozzátette: a papírjai leellenőrzése nélkül került oda, hogy mozgósítsák. Nincs joga senkivel sem találkozni, a jogaiban korlátozva van – mondta. Hozzátette, arra kötelezik, hogy akarata ellenére szolgáljon, így…

Részletek

Komoly bajban a NASA

Az érintett alkalmazottak többsége a GS-13 és GS-15 szint közötti kormányzati rangokat tölti be, vagyis vezető beosztású szakemberekről van szó. Az ügynökség szerint korai nyugdíjat, lelépési pénzt és halasztott távozást is felajánlottak a dolgozóknak. Bethany Stevens, a NASA szóvivője megerősítette: „Továbbra is elkötelezettek vagyunk küldetésünk mellett, miközben egy szűkösebben tervezett költségvetésen belül dolgozunk.” A Trump-adminisztráció…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.