usavalasztas.hu

Scholz megtorlással fenyegette meg Trumpot

Elmondta azonban, hogy Brüsszel inkább az együttműködésben, mintsem a Washingtonnal való versengésben érdekelt. A német kormányfő beszédének egy részletét az X-oldalán tették közzé. „Ezért természetesen aktívan fogunk beszélni az Amerikai Egyesült Államokkal való együttműködésről is. Mind az Egyesült Államok, mind Európa profitál az áruk és szolgáltatások cseréjéből” – mondta. Scholz ugyanakkor kifejtette, hogy ha Washington…

Részletek

Orbán Viktor: Donald Trump teremtheti meg az új geopolitikai egyensúlyt

Trump visszatérését a politikába a kormányfő előnyösnek nevezte Magyarország számára, mivel enyhült a korábbi brüsszeli és washingtoni nyomás. Bírálta ugyanakkor az EU-t a gazdaság- és biztonságpolitikai gyengeségei miatt, miközben pragmatikus együttműködést szorgalmazott Oroszországgal, a szankciókat pedig hatástalannak nevezte. Hangsúlyozta, hogy Magyarország gazdaságilag nem támaszkodhat csak Európára, hanem Kínával és más feltörekvő hatalmakkal is ápolnia kell…

Részletek

Kanada lázad + VIDEÓ

Érdekes látványban lehet annak része, aki a napokban Kanada valamely városában kívánta elintézni bevásárlását. A képek tanúsága szerint ugyanis lépten nyomon megjelentek a „vásárolj kanadai terméket” táblák a szupermarketekben. Az indokért pedig nem kell messzire menni, hiszen Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, ígéretéhez híven, büntetővámot vetett ki többek között Kanadára is. Az USA…

Részletek

Trump reagált az USAID bezárására tett javaslatra

„Minden tiszteletem az USAID alkalmazottaié – részletesen megbeszéltem vele (Donald Trumppal – a szerk.). és egyetértett azzal, hogy be kell zárni az ügynökséget. Többször is egyeztettem vele” – mondta Musk. Korábban a vállalkozó azt mondta, hogy az USAID egy bűnszervezet, amelynek meg kell halnia. Egy másik publikációban pedig „radikális baloldali marxisták kígyófészkének” nevezte az ügynökséget….

Részletek

Trump megmagyarázta

MH/MTI 2025. február 3. hétfő. 9:19 „Nem leszünk többé ostoba ország. Gyártassák termékeiket az Egyesült Államokban, és akkor nincsenek vámok sem” – fogalmazott, és azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem fog további veszteségeket elszenvedni, ezáltal több ezer milliárd dollárral támogatva más országokat. A bevezetett vámokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy a döntés járhat majd bizonyos…

Részletek

Több tucat terroristával végzett egy amerikai légi csapás Szudánban

MH/MTI 2025. február 2. vasárnap. 20:12 Mohamed Ahmed tábornok, a félautonóm Puntföld régió katonai szóvivője szerint tizenkét külföldi is volt a szombaton megölt iszlamisták soraiban. „Úgy véljük, hogy főként arab országokból érkeztek” – tette hozzá. Donald Trump hangsúlyozta: az üzenete az Iszlám Államnak és más terrorszervezeteknek az, hogy „meg fogunk találni titeket, és végzünk veletek”….

Részletek

Egy ideig nem költ baromságokra Amerika

Sok kis LMBTQ- és woke-pénz sokra és teljesen feleslegesen ment, így Donald Trump egy tollvonással megszüntette ezek további kifizetését – írja összegző elemzésében a Mandiner. Mint olvasható, az Egyesült Államok külügyminisztériuma olyan programokra költött, mint egy szkopjei színház támogatása, amelynek célja „Tony Kushner Angyalok Amerikában című darabjának színpadra állítása és beszélgetések tartása a HIV-megbélyegzéssel és…

Részletek

Válaszolt is Kanada Trump kihívására

Várhatóan huszonöt százalékos vámokat fog bevezetni Ottawa az amerikai árukra – írja friss cikkében a BBC. Mint olvasható, a megcélzott cikkek közé tartozik a sör, a bor, a bourbon whisky, a gyümölcsök és -levek, zöldségek, parfümök, ruházat és cipők, valamint háztartási gépek, a sportszerek és a bútorok. A fűrészárut és a műanyagokat szintén illetékek terhelik….

Részletek

Kölcsönös előnyt hozhat a két nagyhatalom kiegyezése

Lehetőségként tekint Donald Trump Ukrajnával kapcsolatos terveire Vlagyimir Putyin – írja friss cikkében a The Hill. Mint olvasható, Oroszország vezetője úgy vélheti, most kedvező feltételeket teremthet hazája számára akár az ukrán szuverenitás és biztonság rovására is. A cikk szerzői azt állítják, hogy az orosz hatóságok közvetlen találkozóra törekednek az amerikai vezetővel Kijev részvétele nélkül, hogy…

Részletek

Elérhetetlenné vált az amerikai külföldi finanszírozási ügynökség weboldala és X-profilja is

MH/MTI 2025. február 2. vasárnap. 10:07Frissítve: 2025. február 2. 10:17 Később az ügynökség X-fiókja is eltűnt a közösségi oldalról. A kiesés azután következett be, hogy a Trump-kormányzat azt fontolgatja, hogy az ügynökséget a külügyminisztérium irányítása alá helyezi. Múlt héten Trump aláírta az amerikai külföldi segélyek többségének kilencven napra történő befagyasztásáról szóló rendeletet, arra hivatkozva, hogy…

Részletek
Translate »
Amerikai elnökválasztás 2024
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.